Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról

Megtette gyakran, hogy minden szó nélkül eltűnt hazulról. Az oláh pásztorok tanyáját kereste fel ilyenkor. Napokat töltött köztük s megviselt, elvadult külsővel került haza a kirándulásból. Mit érezhetett oil az Isten szabad ege alatt, mikor ilyen ifjú korában a cigányoknak, a puszták fiainak éleiét élte? A máramarosi hegyek közt. melyeknek ködös kéksége oly mélyen rezgő húrokat szólaltatott meg a távolból feléjük merengő Petőfi lelkében ? Hollósynak magának hiába adnók fel közvetlenül a kérdést, Sohse hallottam és bizonyára más se hallotta nyilatkozni ilyenfajta intimitásokról. Nincs rá szava. Ecsete azonban annál érthetőbb nyelven beszél nem egyszer. Ennek interpretálását viszont nem kapjuk tőle szakszerű szövegezésben. Művészi hitvallását többnyire egy Petőfi idézettel szokta megvilágítani: «öh természet, oh dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled ? Mii) nagy vagy Te ! Mentül inkáid) hallgatsz. Annál többet, annál szebbet mondasz.« De térjünk vissza az események egymásutánjához. Mikor Hollósy Simonnak Sorgner Ferdinánd férfidivat üzletében szolid kereskedővé kellett volna fejlődnie, csakugyan felébredt iíju lelkében az ambíció, még pedig határozott formában. Ez az ambíció azonban nem hajtotta a polgári élet biztos eredményekhez vezető kitaposott útjára, hanem most már egyenesen a művészet felé. Otthon nem meri felfedni szándékát, de István bátyjának, ki ekkor Pesten volt, levelet ír, melyben bevallja, hogy festő akar lenni. Kéri, vesse közbe magát szüleinél, hogy ne kényszerítsék többé a kereskedő pálvára, hanem engedjék, hogy művészi hivatását követhesse. A krizis elintézését szabadjon újra Hollósy szavaival előadnom: ((Rendeznem kellett a dolgaimat és azzal, hogy engedelmes fiúnak Ígérkeztem, el is értem ezt a testem-lelkem előtti legnagyobb forum, Édesapám előtt. Nagy segítségemre volt ebben unokahúgom, lika, a család kedvence. Édesapám azt kívánta, amit amúgy is szerettem tenni, hogy járjak ki egyelőre a munkásokhoz, nézzek a gazdaság után. Felmerült az a kérdés is, hogy ha már oly szenvedélyesen bújom az erdőket, nem volna-e kedvem az erdészpályára? Nem mondtam ellent. Kora tavaszszal azonban Griesmüller Ferenc gyermekkori rajztanárunk, kit mint kitűnő vadászt is nagyon szerettem, gyönyörű írásom miatt, melyet a kereskedelmi akadémián sajátítottam el, magához csábított a kincstári erdő-, bányaés jószágigazgalóság irodájába. Természetesen csak arra az időre, míg nem kezdődik a tanév az erdészeti akadémián. A hivatalban én lettem a legkedveltebb alak. Pontosan is dolgoztam. Valósággal megszerettek.