Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa
alak szintén a két hosszanli oldalon foglaltak helyet. A zavaró folt dacára világosan kivehető, hogy az egészet egy szabadon ágaskodó ló, oldalt fordított fővel koronázza, melynek hátsó lábait az alulnézet folytán a talapzat térdig eltakarja ; a lovon botjával balra mutató lovas. Ugyanezen lapon még három más vázlat is látható. A szélső, balról, kerek alépítményen, mind a négy lábán nyugodtan álló lóval, valószínűleg a művész első ötlete. Mellette, jobbról, hum, egy egész kicsiny, futólagos vázlat, mely talán hátsó nézetként magyarázható'. Fölötte, kissé nagyobb rajz, már a szabadon ágaskodó lóval, mely a lófej és a lovasalak ellentétes mozgásirányát minden vázlatossága mellett is, élesen jelzi. Minthogy a három utóbbi vázlat a művész gondolatát még kiforratlan állapotában mutatja, az előbb említett negyedik változat pedig az egész fölépítést már végleges formájában ábrázolja s a költségvetés minden részletének megfelel, feltehetjük, hogy Leonardo az emlék diszpozíciójával ezen az egyetlen kis lapon jött tisztába. Hogy mindazok a vázlatok, melyeket a Sforza-emlék tárgyalásánál elemeztünk, csakugyan ehhez az emlékhez tartoznak, azt most a kompozíció síkszerű voltán s a többi érveken kívül egy újabb okkal is bizonyíthatjuk. Ezek a vázlatok a talapzatnak s a szobornak olyan arányát mutatják, mely csupán óriási méretű lovasszobornál lehetséges. Már pedig tudjuk, hogy a Sforza-szobor kolosszális méretűnek, talapzat nélkül mintegy 7 Va méter magasnak volt tervezve, míg a Trivulzio-emléknél csupán természetes nagyságú lovasszoborról volt szó. Ennek következtében a Sforza-emlék hatalmas lovasszobra vetélkedik a talapzat tömegével, a Trivulzio-emléké ellenben a nagy alépítmény könnyű koronájaként hat. A négylovas lap (6. ábra) alsó vázlatain a lovasszobor kolosszális méretei az alant levő szarkofág arányaiból is kiszámíthatók. Ha a lovasszobor csupán természetes nagyságúnak volna gondolva, akkor a lent fekvő képmásszobor csak mintegy (>0 cm hosszú volna, ami természetesen lehetetlen. Minthogy mindazon vázlatok, melyeket a Sforza-szobor alkalmával tárgyaltunk, a talapzatnak s a lovasszobornak vagy ugyanezt az arányát mutatják, vagy ahol talapzat jelezve nincsen, egyébként kapcsolódnak elválaszthatatlanul az említett vázlatokhoz, ez az egyetlen érv elégséges ahhoz, hogy a Müller-Walde által megkísérelt késői keltezésüket s a Trivu I zi o-e m lékkel való összekeverésükéi egyszer s mindenkorra megcáfolja. A részletes költségvetés és a hozzátartozó vázlatlap (3ö. ábra) alapján a Trivulzio-emlék tervezett alakja minden kétséget kizáróan megállapítható. Az alapépítmény a legkisebb részletekig körül van írva ; az ezt koronázó lovasszobornál ellenben úgy a leírás, mint a futólagos vázlat egynémely kérdést 'eldöntel lenül h ágy. Csak az bizonyos, hogy a Sforza-emlék alátámasztott lova helyett itt szabadon ágaskodót tervezett a művész, s hogy a lovas s a lófej elteidéi es mozgásiránya, Leonardo késői kedvenc motívuma, mely az Anghiari ütközetben alakult ki, a Három királyok imádásában s számos vázlatban sokfélekép variáltatott, immár szobrászatban is megvolt valósulandó. Erre vall az a körülmény
