Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa

hiszi, hogy az összes síremlék-jellegű tervezetek, melyeknek talapzatában a halott fekvő szobra látható, a Trivulzio-emlékhez készültek, mert Leonardo költségvetése ilyen emléket részletez, míg a Sforza-szobornál sehol semmi célzás sincs arra, hogy az síremlékül is szolgált volna (nessun accenno a una sepoltura ne! progettato monumenlo a Francesco Sforza).

1 Ez a látszólag egyszerű megoldás nem csak azért téves, mert a rajzok fejlettségi fokával sehogysem egyeztethető Össze, hanem azért is, inert a Sforza-emlékről szóló egyetlen hivatalos okmányunk, Pietro Alemanni idézett levélbeli jelentése kifejezetten síremléket említ: «II Signor Lodovico è in animo di fare una degna áepolíura al padre.» Jellemző, hogy Malaguzzi-Yaleri, aki e levelet könyvében néhány lappal előbb maga is közli és tárgyalja, erről az « accenno»-ról teljesen megfeledkezett, Ha az anyagot elfogulatlan id elemezzük, arra az eredményre jutunk, hogy az összes rajzok, néhány kis tollrajz kivételével, a Sforza-emlékhez készültek s a művésznek első kísérletei, hogy a lovasszobor * kompozíciójának alapgondolatával egyáltalán tisztába jöjjön. Hisz már eleve is az látszik természetesnek, hogy a tapogatózó vázlatok ilyen nagy sora csak az első emlék alkalmával keletkezhetett, míg a Trivulzio-emléknél, melyet a lovasszobor problémájával való tizenhat éves foglalkozás előzött meg, a- művész csakhamar eljutott végleges tervéhez. A figyelmes szemlélőnek az egész rajzsorozal szoros egybefartozása csakhamar feltűnik. Es ha e rajzokat behatóbban taglaljuk s szétbontjuk kevésszámú alkotóelemükre, rögtön kétségtelenné válik, hogy egy aránylag szűk időtartamra szorítkozó egységes gondolatmenet láncszemeivel van dolgunk. Kiinduló pontul Leonardónak az a Windsorban őrzött lapja (1. ábra) kínálkozik, melyen a lovasszobor öt különböző megoldását látjuk. Mind az öl vázlat fekete kréta, de egyet közülök utólag tollal is átrajzolt a művész. Rajzmodoruk, felfogásuk annyira egyező, hogy egyidejűségük kétségtelen. Ezen az ötlovas-lapon együtt találjuk a Sforza-variansok valamennyi főelemét. A lépő ló, az ugró ló, az előre mutató, a hátrafelé mutató s a magasra emelt karral sújtani készülő lovas az az öt főmotivum, melynek combinatióiból a művész képzelete a tervek gazdag sorát alkotta. Minthogy ezek az elemek itt a fejlődés ugyanazon fokán állnak egymás mellett, ajánlatos őket egyenként, úgy ahogy itt föllépnek, külön-külön tárgyalni, s a többi vázlatlapból az előzményekel s a továbbfejlődés fokait hozzákeresni. Csak ha ezen egyes elemek párhuzamos fejlődését megállapítottuk, fogjuk számos kapcsolatukat is észrevenni, s az egységes gondolatmenet szövevényes hálózata világosan bontakozik ki szemeink előtt. A lépő ló típusa e lapon háromszor fordul elő. Nyugati fajú, nehéz lovat ábrázolt a művész, de a fejtartás élénkítésével, a csuklók hajlékonyságával s a körvonalak rugalmas lendületével könnyebbé idealizálta. A fej különösen könnyű, a száj felé feltűnően keskenyedő. 1 U. o. 451. 1.