Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
Hoffmann Edith: Cseh miniatűrök a Szépművészeti Múzeumban
májú, Giotto készletéből örökölt sziklát s a harmadik kiterjedés meg' van oldva : állítólag emögött tűnik el a csoport, Egyszerű fogás és mégis nagy fejlődés az elsőknek tárgyal! miniatűrökhöz képest. Krisztus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele 1. még teljesen dekorativ felfogásnak voltak, ornamentális háttérrel, majdnem ideális térben. .Iákol) álma átmenetei képez a dekorativ háttértől a realisztikushoz. Jézus bevonulásán Jeruzsálembe már nyilt terel kapunk lakkal. A szildán három fa csoportja, a középen egy pálmafa. Nem lep meg a naturalizmus azon foka, hogy a fák törzsét a széltől elcsavartan festi a művész. A XIV. század vége óta ezt a kis bravúrt mindenfelé ismerték már. Egészen nyilt térben ábrázolja a cselekményt az Aáózonyok a sírnál tárgyú kompozíció s a tájképi báltér előkelően választékos. A lombos fák a jelenetet zári. élő, csipkés vonallal mintegy körülfogják. A vonalat csak az angyal nagy, szép szárnyai szakítják meg. Ehhez hasonlót az Eniaus koloslorbeli freskók közi találunk, 1 az egyik legmoniimenlálisabb jeleneten. Kriszlus megkövezésén. A fák a háttér szikláiról a jelenet körvonalait le egészen az előtérig kisérik. Ezek az emausi tájképek, ha még nincsenek is a fejlődésnek nagyon magas fokán, az előzményekhez képest mégis nagy haladást jelentenek. Nem sokkal a század közepe után keletkezeit festmények, függőképek és miniatűrök egy aráid ugyanazokat a jelenségekel mutatják. Az 1340—1364 között dolgozó művészek, a Ilohenfurthi sorozat 2 mestere és Johann von Neumarkt illuiuinálorai, :t egészen egy alapon állanak. Szabályosan, majdnem bizonyos ornamentális séma szeriül szakgalott föld és minden ilyen szakgalotl szikla-nyúlvány végén egy-egy egészen merev kis .fűcsomó. A fák, mint még az 1365 és 1375 között keletkezett slavélini freskókon is toscan mintára szétszórva, hosszú törzsön egészen gömbölyű és tömött koronái hordanak, melyre mintegy külső burokként, sötét báltérre világosaid) levelek vannak 4 szép rendben, mindig szembe fordultán kirakva, A koronáknak felénk legközelebb eső levelei a legvilágosabbak, a távolodók fokozatosan sóletednek. Rendszerint az egyes leveleknek is valami határozott csillag f o r m áj u k van. Ezzel a sémával először az Emaus-koloslor freskói szakítanak. A föld nem sematikusan szakgatolt többé, hanem összeállott és lágyabb formációt vett lel. A fák sem olyan kemények többé, puhább koronái kaplak, mozgalmasaid) sziluettet és élénkebben formált felülelet. Az 1385-ben keletkezett mühlhauseni oltár 5 egy lépéssel sem jut (dőre. Annál 1 Neawirih: Emaus. XXJ1. tábla. - Ernát: lü. ta. Tat. I—IX. :t Dvorak: Id. ni. l'ai'. XII. a Liber Viatieus lui. fol.-ja. 4 Dr. Boh. Mateika: Der Politische Bezirk Laim. Böhmische Kunstlopographie. IL Prag. 1*97. 'I'af. IL, III. 5 K. Lange. Das Altarwerk von Mühlhausen am Neckar. Studien aus Kunst und Geschichte. Friedrieh Schneider zum siebzigsten Geburlstage gewidmet. Freiburg i. Br. 1900.