Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Petrovics Elek: A Szépművészeti Múzeum újabb szerzeményei

A SZÉPMŰVÉSZET) MÚZEUM Ú.IAIilí SZERZEMÉNY El. 197 mint tervszerű összekeresése annak, amire szükség van. E nemben szerzett két új bronzunk: MailloJ Ülő női aktja (Stern-gyüjt.) és Lederer ismeri Strauss Richard-feje éppen csak szerény indulást jelez azon a nyomon, amelyen kedvezőbb körülmények között nagyobb leplekkel kell majd haladnunk . A körülmények kedvczőflensége azonban nem itt, hanem a régi művészet gyűjtésében jelentkezik leginkább. A modern művészet anyaga, legalább a hazaié, még mindig meglehetősen kezünk ügyében van. Csak az idegen művek egy része — persze éppen a muzeális szempontból legkívánatosabb része — vetekszik ritkaságban és árban a régi művek legjavával. A magyar müvek kevés kivétellel hozzáférhetők, s rajiunk áll, hogy kiválasszuk közülök azt, andre szükségünk van. A múzeumnak ül módjában van úgyszólván maradék nélkül megvalósítani szándékait, s a gyűjteményt addig formálni és kerekíteni, amíg megközelíti céljai. Nem annyira külső lehetőségeken, mini inkább a gyűjtő akaratán és képességén fordul meg az eredmény. Nem így a régi művészet, kivált a régi festészet terén. Itt sokkal kötöttebb-a gyűjtő keze, sokkal nagyobb a külső körülmények hatalma. Az elsőrendű

1 mű kevés és rendesen olyan drága, hogv a nemzetközi versenyben, mely. érle folyik, egy szerény javadalmazási! múzeum alig jut szóhoz. A nagyobb és gazdagon dohéit múzeumok helyzete is évről-évre nehezeid) lesz, különösen mióta az amerikai tőkével kell egyenlőtlen versenyt folytatniok ; ismeri és sokszor panaszolt baj ez. Nekünk pedig még különleges nehézségekkel is küzdenünk kcjl ; Európa kelelén élünk, távol a fontos piacoktól s magunknak nincs szervezett műkereskedelmünk. Másrészt világos, hogy csak olyan müveket, szabad szereznünk, amelyek a gyűjtemény színvonalát emelik, történéli és egyszersmind művészi szempontból — e kettő szerencsére mindig együtt jár - gazdagodást jelentenek. Olyan hiányok pótlásával, melyekéi senki sein érez. olyan művek vételével, amelyek jól elcsúsznak a meglevők között, (hí újat és lényegeset nem mondanak, esetleg nagy számbeli gyarapodást mutálhatunk ki. de ellaposítjuk gyűjteményünket. Semmi sem szükségesebb, mint kímélni erőinket, hogy aztán keveset)!), de jelentős munka szerzésére fordíthassuk. Hogy eleve Ki kell zárnunk az olyan műveket, amelyek nem mondanak lényegesen mást, mint a meglevők, vagy éppen kevésbbé jól mondják ugyanazt — elemi szabály. Ennél tovább kell mennünk. Gyakorolnunk kell magunkat a lemondás erényében, le kell mondanunk bizonyos ((egészen jó » és «: nem érd ekle len » képekről, amilyenek különösen a XVII. századi kis hollandi festőknek tucat számra piacon forgó művei. Kedvelt cikkei ezek a művészetei kicsiben kimérő kereskedőknek, s ez érthető is. Könnyen akadnak vevőre, meri az átlagos polgári ízlést legjobban kielégítik, nyugodt és harmonikus díszei a lakásnak, s hozzá nem is túlságosan drágák. Azonban egy múzeum gyűjteménye szempontjából súlytalanok kissé s nagy tömegben unalmat árasztanak. Nem a XVII. század hollandi művészet rangjáról van itt szó más népek és korok művészetével szemben, hiszen esztelenség lenne rangsorozni egy művészetet, amelynek ép oly bizfos és önálló helye van a történetbei mint bármely más jó mű-