Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Petrovics Elek: A Szépművészeti Múzeum újabb szerzeményei

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM UJABB SZERZEMÉNYEI. Az alábbi soroknak nem-az a céljuk, hogy szerzeményeinket egyenként és tüzetesen ismeri essék ; inkább a gyűjtés irányáról akarnak számot adni. Az idő, amelyről beszámolunk, csak kevéssel kezdődik a világháború kitörése előtt és az 1917. év közepéig tart. A viszonyok munkánkat egyre jobban nehezítették. A háborúval a piac legnagyobb része hozzáférhetetlenné vált. Nemsokára más bajok is léptek fel: a pénz vásárló erejének nagy csökkenése és a magánvásárlók szokatlan hevességű versenye. E nehézségek nem jelentkeztek minden téren egyforma erővel. Gyűjtésünk legnagyobb része.

a XIX. századi magyar művészet termékeire esik. A gyűjtésnek étiben a körében is érezhető voll a viszonyok nyomása, de nem olyan mellékben, mint egyebütt. Ill munkánk szabadabban folyhatott; jobban fejezhettük ki törekvéseinkel s az eredményből határozottabban bonlakoznak ki egy programúi körvonalai, mint másutt. Múzeumunk magyar gyűjteménye nemcsak számra nézve tekintélyes, hanem jelentős művekben is gazdag. A régibb .anyag zöme a Magyar Nemzeti Múzeum egykori képtáraitól származik, mely 1896-ban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe olvadt be és máig tetemes részét teszi a modern képtár anyagának. Legtöbbje ezeknek a műveknek ajándék és hagyomány, első sorban a Pesti Műegylet és a Képcsarnokegylet ajándékai, aztán lelkes hazafiak adományai. Megható ; látvány, hogyan igyekeztek pótolni fogyatékos erejükkel az állami eszközök hiányát szerény magánosok, polgárok, köznemesek, papok, sőt maguk a művészek is, akik közül nem egy javából való műveit ajándékozta vagy hagyta nemzetének.. Nagyobb művek vételárát olykor «közalairasj» útján szerezték össze; Székely Bertalan kepei közül a hitvesi szeretetei dicsőítő Dobozit a székesfehérvári nők, az Eger ostroma címűt pedig, mely az egri nők híres bátorságának emlékéi örökítette meg, Eger széplelkű hölgyei vásárollak meg a múzeum számára. Madarász Viktornak mind a három főműve — történeti festészetünk büszkeségei — ajándékképen került a képtárba. Sok alapvető fontosságú munkája gyűlt így össze régibb művészeinknek. Azonban ezek a művek igazán «gyultekî inkább, semmint tervszerűen gyűjtetlek. Az ajándékozók lelkesedése nem helyettesítheti a következeles múzeumi tevékenységet; meg-