Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról
vidéki környezetből való, egyszerű, sőt gyakran parlagias mintarajziskolás fiúk színvonalára. Klasszikus értékekkel telített elméje hét pecséttel lezárt könyv maradt tanítványai előtt, kik annak, amit tőle hallottak, készületlenségük folytán nem vehették hasznát. A mintarajziskola nem érhetett hát el olyan eredményt, nem fejleszthetett ki olyan szellemet, mely erősebb egyéniségeket tartósan leköthetett volna. Feljegyzésre méltó azonban, hogy a fiatal Hollósyt mégis meg tudta állítani, még pedig épen az, ami az iskolában legértékesebb volt: Székely Bertalan egyénisége. A mester geniálitása felfedezte növendékében az isteni szikrát. Hollósy pedig önmagát tagadta volna meg, ha nem vonzódott volna a ritka nagyszabású művészhez. Az öreg úr egyetlen korrektúrája elég volt ahhoz, hogy önbizalmát fölkeltse. Sajátságos módon arra ösztönözte, hogy saját erejére támaszkodva keresse a művészi igazságot. Igazi hasznát azonban csak akkor vette Székely Bertalan tanításának, mikor ismét visszatérve Máramarosba, magára hagyva dolgozott. A rajztanárképzőben nem talált otthonára. Nem is vehetjük tőle rossz néven, hogy fékezhetetlen természetével nem tudott elhelyezkedni akkori egyetlen művésziskolánkban. Az intézetnek sok baja volt. A legfőbb ezek közül, hogy nem volt benne élet, Melegházi növényhez hasonlított, melyet azonban nem ápoltak kellő odaadással és pedagógiai érzékkel. De hagyjuk e kérdést, mely azóta szerencsésen elvesztette időszerűségét s folytassuk azzal, hogy a fiatal Hollósy még egy ötödik évet is töltött Pesten ; ezt azonban már teljesen iskolán kívül. Gondatlanul bánt az idővel s atyja pénzével. Nyár közepén került haza s ekkor vallotta be, hogy milyen mulasztást követett el. Szüleit természetesen óriási gondba ejtette. Össze is hívták a szokásos családi tanácsot, hogy találjon valami módot a tékozló fiú ügyének szerencsés elintézésére. Hollósy a következőképen emlékezik meg az értekezlet eredményéről : ((Édesapám kívánságára Sorgner Ferdinándhoz mentem kereskedelmi tanulónak. Négy hetet töltöttem az üzletben, szigorú pontossággal dolgozva, gazdám megelégedésére. Akadémiai tanulmányaimmal és különösen a könyvvitelijén való jártasságommal, jó szolgálatot tettem főnökömnek. Különben a szövetek kisímogatása és pedáns elhelyezése, na meg a bolt kiseprése után gazdám testvérének arcképéi festettem a magazinban. Egy «kimenom» alkalmával Böszörményi Endre vadászpajtásom azzal boszszantott meg, hogy ((úgye nem mersz velem jönni, félsz, hogy megver a gazdád !» Erre bizony elmentem az én kedves pajtásommal bekalandozni a hegyeket és erdőket. Egy pillanat alatt leszámoltam azzal, hogy sok bánat után új bánatot okozok édesapámnak, de éreztem, hogy így kell tennem ; éreztem igazamat ; éreztem, hogy édesapám ki fogja érezni a szememből a jobbik szívemel.)) És következett újra a régi élet. Hogy is válhatott volna vízzé a vér épen Hollósy Simonban ?
