Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról

HOLLÓSY SIMONRÓL. A nagy háború, a művelődésünket, világnézetünket, új irányokba zökkentő megrázkódtatás, rengeteg pusztulást és eltolódást okozott művészeti emlékeink közi A kényszerű helyváltoztatás azonban kedvező eredménnyel járt nem egyszer. Ki tudja, meddig rejtőzött volna a sötétben, meddig folytatott volna lappangó életei a fegyverek sorsdöntő beavatkozása nélkül akárhány termékenyítő szerepre hivatott, megbecsülhetetlen érték. A tragikus menetű események szerencsés fordulata állapítható meg egy sokat hányatott nagymultú festmény esetében is, mely ilyenformán ugyancsak stílszerűen jutott művészeti múzeumunk tulajdonába. Mikor az oroszok 1914 őszén Máramarossziget felé közeledtek, bizony nem várt ott rájuk sok félteni való művészeti alkotás. Az emberkéz munkájának értéke nem állt arányban a természetes artisztikum nagyságával a kis vidéki városban. Akadt azonban itt is néhány rejtett darab, mely fényesen bizonyította, hogy a magyarság ez északkeleti határterülete, Munkácsy Mihály szülővármegyéjének szomszédsága, nem volt meddő a művészi géniusz termelése szempontjából. Nem is oly különös játéka a sorsnak, hogy Hollósy Simon legnagyobb szabású festménye, az 1885-iki országos kiállításon kitüntetésijén részesült «Tengeri hantas» a mester szülővárosában rejtőzött, A kép alkotóját, kinek sohasem volt érzéke a praktikus élet követelményei iránt, nem kisérte nagy szerencse az életben. Festményeiből alig látott hasznot. Ifjúkorának főműve is csalódást hozott, Sokáig nem akadt gazdája, míg csak egy jóindulatú rokon — Paál Emánuel — nem adott érte néhány száz forintot. így jutott a nagykép a művész szűkebb hazájába. Nem tarthatom ezúttal feladatomnak megemlékezni arról, milyen körülmények közt cserélt gazdát a mű elsőízben s hogyan került azután 1915-ben az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumba. Elégedjünk meg egyelőre azzal a jóleső megállapítással, hogy Hollósy Simon legtöbb gonddal és energiával festett képe nem holt tőke többé a nemzeti művelődés szempontjából és nyomatékos bizonyítékát szolgáltalja annak, hogy a mester által tanítványaira gyakorolt hatás ugyancsak reális tényezőkön alapult. És ennek szívből örülhetünk, mert Hollósy mindezideig kevés igazságos, azaz tárgyilagos kritikában részesült. Tanítványai esküdtek rá. Lelkesedésüknél