Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa

A kis csoport úgy formáiban, mint szerkezetében teljesen egyezik Leonardo utolsó lovastípusával. Elég egy pillantás az «Anghiari ütközet»-re, a ('Három királyok imádása » hátterének lovaspárviadaljára és a Trivulzió-tanídmányokra, hogy a kis bronznak e körbe tartozásáról meggyőződjünk. Témájában a lovaspárviadal baloldali lovasával vág egybe, aki szintén paizzsal és karddal kezében Í--2. ábra. Leonard«» ; Kis bronzmodell a Trivulzio-emlékhez. Budapest, Szépművészeti Múzeum. küzd. fölépítésében az utoljára tárgyalt Trivulzió-tanuímányhoz, az. ágaskodó lovon küzdő harcoshoz áll legközelebb. A lovon Leonardo késői lótípusának összes jellemző vonásait megtaláljuk. A nagy szögletes fej, nyitott szájával és szinte emberi kifejezésével, a rövid mellső lábak, a túlságos nagy, dagadt, kígyó szerűen csavarodó nyak, a hatalmas test hullámzó felülete, az élesen behajlított hátsó lábak ugyanazon értelemben szere-