Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa

is. hogy Leonardo vázlatát elölnézetben rajzolta*; olyan lovascsoportol akart szerkeszteni, mely minden oldalról, s így élűiről is, kimerítő képet nyújtson. Az említeti vázlatlappal szorosan összefügg egy másik, szintén Windsorban, amelynek a Trivulzió emlékkel való kapcsolatát Müller-Walde állapította meg (37. ábra).

1 Ha az egész emléknek Iervét nem is tartalmazza, annál értékesebb elvilágosítást nyújt az egyes részletekre vonatkozólag. Elsősorban a lap közepén, kis ülő mezítelen alakok mozdulattanulmányai tűnnek fel, melyek az utolsó Trivulzió-vázlatnak párkányon ülő alakjaival teljesen összevágnak és az alattuk olvasható jegyzet : «Tanne un piccolo di cera lungo un dito» kétségtelenné teszi, hogy a Trivulzio-emlék munkája legalább is a kis viaszmodellig fejlődött. De ugyanazon a lapon még egyéb vázlatok is vannak, melyekel szintén nagy valószínűséggel hozhatunk kapcsolatba a Trivulzió-emlékkel. Így pl. egy elülnézetben rajzolt paripa, mely kinyújtott hátsó lábain ugrásra készen ágaskodik a magasba. A ló, mely fejét erősen oldalt hajlítja, s melyet lentről nézve rajzolt a művész, a végleges Trivulzió-vázlatra emlékeztet. A kinyújtott hátsó lábak motívuma Leonardönál először egy eddig nem em

titelt Si'oi za-l anulmányon (Lord Pembroke 1917-ben elárverezett gyűjteményében) lépett föl, akkor azonban nem volt folytatása. Későbben súlyos hadiszekoreket vágtatva húzó állatokon alkalmazta a művész, majd «A három királyok imádása » hátterének lovaspáiviadalában találkozunk vele. Midőn most Leonardo a Trivulzió-emléken szabadon ágaskodó lovat akart alkalmazni, úgy látszik, mérlegelte, vájjon kinyújtott hátsó lábak nem könnyítik-e meg a nehéz statikai probléma megoldását ? Az ilyen értelmű megoldás belső vasszerkezetéhez is készített vázlatokat. Az a művész, aki egy századdal későbben először ábrázolta nagy bronzemléken a ló szabad ugrálát — Pietro Tacca, IV. Fülöp madridi bronzszobrán. — szintén kinyújtott hátsó láttákat alkalmazott, Leonardo ellenben csakhamar visszatérhetett az élesen behajlított hátsó lábak motívumához, amint az már az oldalnézetben ábrázolt kisebb Trivulzió-vázlaton világosan látható. E változat mellett szólott a hatalmas erőkifejtés világosabb érzékíthefésén kívül a forma teljesebb zártsága. A vázlatlapon (37. ábra) ezt a változatot is megtaláljuk, erőteljes lendületű küzdő lovassal, az clienteles mozgásirányok határozótI feltüntetésével s a ló és lovas zárt formai összefoglalásával.

2 A Trivulzió-emlék további sorsál homály födi. Lehetséges, hogy 1506-ban Leonardo e munka kedvéért tért vissza Milanóba, s olt vele hosszabb ideig foglalatoskodott. Hogy a kis viaszmodellek után a nagy modellhez is hozzáfogott-e, arra nézve nincs semmi adatunk, csak az látszik bizonyosnak, hogy az emlék befejezésére, bronzbaöntésére nem került a sor. 1 Jahrbuch d. K. Preuss. Kunslsnmml. 1897. 133 es 134 I. - Ehhez a lóhoz számos nagyobb tanulmányt is raj/olt a művész, I. a lis., 39. és 40. ábrákat.