Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa

mellyel Leonardo kompozícióját a képsíkot i'erdén metsző kél párhuzamos lovasalakra építette, s általában, az ilyen sokalakú csoporlfűzés kívül esett az akkori flórenci művészvilág látókőrén. A fiatal Michelangelo találta el versenyművében azl. ami e kornak kellett, s az ő diadala visszhangzik még Vasari és (Fellini szavaiban is. Az erjedő művészi iránynak inkább megfeleli az izolált emberi alaknak minden lehetséges helyzetben és csavarodásban való intenzív plasztikai kidolgozása és Michelangelo kartonja a manierizmus ideálja maradt az egész századon keresztül. 31. ábra. Leonardo : Lovasroham. Windsor. Ha az anghiari ütközet kompozíciója a tárgy s az előadási forma közti belső ellentmondás folytán hiányos is, annál tökéletesebbek egyes részletei. Mindenekelőtt azt látjuk, hogy a négy lovasban a Sforza-tervek küzdő változatai ébredtek fokozott életre. A baloldali lovas alatt a pajzsával védekező, földre rogyott ellenséget is látjuk, csakhogy a szoborterv statikai támasza itt tiszta tértöltelékké változott. A két öreg harcos hátul, a fenyegetően fölemelt kar motívumát szimmetrikus kettőzésben mutálja. A két ló éles szögben hajló hátsó lába az utolsó két Sforza-lerv hatalmas motívumát ismétli meg, csakhogy még szabadabban és nagyszerűbben. A pszichológiai folyamat ugyanaz, mint a mi néhány évvel későbben Michelangelónál a Gyula pápa síremléke és a Sixtus-