Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

Leibi az objektív festő, aki a pontosan lefestett valóságot emeli nemes gonddal a művészet szférájába, Szinyei a szubjektív művész, aki belső vízióját méri össze a valósággal. Leibi konzervativizmusa tán tökéletesebb, míg Szinyei merészebb röptű zsenije öntudatlanul új utakat mutat. Május 15-én Szinyei elutazott Velencébe s képzelhető, mennyire élvezte annak csodás szépségeit. ATestők közül Paolo Veronese lepte meg leginkább — Giorgionet akkor ott nem látott — annak világos színeiben, tájháttereinek üde frisseségében rokonságot érzett saját törekvéseivel s mintegy önönmaga igazolásaként fogta fel. Először látott tengert, melyben majdnem szerencsétlenül járt. «Pali pedig csakugyan okosabban 22. Bacchanália (1869) tette volna, — írja haza Zsiga öccse Bécsből — ha Velencében nem megy a két oszlop közé. De multa licent pictoribus — csakhogy a cápa majd leharapta a lábát.» (1869. VI. 23.) Velencei tartózkodása alatt még egy furcsa dolog zavarta meg a család békéjét. «Képzelheted, — írja neki atyja — milyen hatást tehetett reám s méginkább Mamára, midőn Münchenből egy női írású levél érkezett, melyben egy másodrendű szobaleányhoz illő német ortográfiával és stylussal magát, mint jövendő Schwiegertochtert jelenti be». (1869. V. 18.) Atyja felháborodottan ír neki Münchenbe, hogy azonnal szakítsa meg a viszonyt s rögtön utazzék haza. Szinyei szerencsére ekkor már Velencében volt s csak később kapta kézhez a levelet. Arról is volt szó, hogy Zsiga utazzék