Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

kísértem csókjaimmal lecsendesíteni, — mi azonban nem sikerült, mert éhes valál s haragosan kipirulva követeléd a természet törvényét. — Pár év után lelkes örömmel tapasztalam, hogy kis éhesem bölcsőjét jó szellemek vették körül, s kis agyában fejledeztették a költészet egy nemét, mi életpályát jelölt! Adja a jó Isten, hogy választása mindig boldogítson, s iparkodásod által messze haladj a mindennapiságtól, — mert csak erre van szükséged — a természet oly dúsan ajándékozott meg, mint igen keveseket a világon! Ez meggyőződésem ... A minapi kirándulásod a szabadba, új tanúsága annak, hogy lelked és szíved el nem veszté hímporát, — s ha valami fájdalmas is ért «durva kezek» által, ezt ifjúságod arany évei közepette el fogod feledni, mert akit a természet bájai lelkesíteni tudnak, az boldog és boldogságra számíthat !» (1868. VI. 27.) A meleg anyai szavak balzsamként hullottak a művészi kétségek közt hányódó fiú lelkére, s most úgy érezte, hogy anyja érti Őt, hogy megsejti homályos szavai titkos értelmét s végtelen hálaérzet melege töltötte el szívét. Soha még ily közel nem állott anyjához. «Nein tudom — feleli neki — mivel köszönjem és viszonozzam azon gyöngéd anyai szívből ömlő gyöngysoraidat, gyöngének érzem magamat az érzést, melyet okozott, szavakkal leírni, csak azt tudom, hogy keblemben nagy változást idézett elő, gyermeknek éreztem magam újra : tavasz, zöld gyep, napsugár ... ez szép álom volt! Toll nem az én mesterségem, leírni nem tudom, de ecsettel fogok igyekezni ezt visszavarázsolnia (1868. VII. 26.) Képzelete mozgásba jött, s a «tavasz, zöld gyep, napsugar» festői látomássá alakult. Már a Faunon való dolgozásának utolsó idejében egyetlen vágya volt képét befejezni, s újat, másodikat, szebbet kezdeni. A végső javítgatások képzelmét már nem izgatták, s új ideák tolultak előtérbe. A pünkösdi kirándulás a starnbergi tó vidékére, a gyönyörű zöld lankások s a virágos mezők, rég nem látott édesanyja meleg szavai és költői áhítata, gyermekkori reminiszcenciák ; anyja hálószobája a «Mutterliebe» kedves metszetével, és önnön maga, a hogy kis testvéreivel a fűben játszadoztak — mind ez emlékek együtt egy új képideává szövődtek össze. Levele megírása után másnap, július 27-én hazautazott Jernyére. Ez évben készült vázlatait anyja kívánságára magával vitte csomagjában, a «zöld gyepes» kép derengő vízióját pedig lelkében. Képzelhető, hogy a «szakallas Pali bácsi»-t otthon milyen örömmel fogadták. Két év alatt nagyon «megemberesedett» ; most már komoly művész számba is kellett venni, hisz nagy képe a bécsi kiállításba került. A meghitt családi kör, a rég nem látott hazai tájak és emberek, a kedélyes vidéki élet örömei és kényelme megnyugtatták kedélyét és hamar elfeledtették vele keserves kínlódásait. Egészséges vidámsága, gondtalan életkedve visszatért. Közben dolgozgatott is, de fantáziája nem nagyon háborgatta. Megfestette testvérbátyja, Laci arcképét, díszmagyarban,

1 (melyet ez a koronázási bandérium alkalmából kapott), élénk színekben, kissé nyegle tartásban, pompásan jellemezve bátyja kissé hányaveti természetét. A képet atyja kitűnőnek találta, elvitte magával 1 Szinyei M. Félix tulajdona, Tiszakürtön.