Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

emberi dologban oly tökéletesen megértették egymást, — olyankor, mikor művészi hangulatról vagy a művészélet belső nyugtalanságáról van szó, kissé idegenül áll vele szemben. A mult ősszel ez egyszer már ki is csúszott tolla alól. «Kérlek felejtsd el, — írta akkor apjának — hogy gyakran vétettem ellened rossz modorom által a levelezésben, melynek ugyan szintén saját hibám végett csak az az oka, hogy nem érijük egészen egymást.)) (1867. IX. 22. v. 23.) Kétségtelen, hogy ebben az évben az ellentét a fiú költői ábrándjai s az apa komoly világlátása közt inkább fokozódott, mint enyhült. Anyjával szemben Szinyei sokkal kritikusabb volt ; fellengéseit, túlzásait gyakran bírálta, s túláradó szeretetét néha elhárította magáról. Anyja már bele is nyugo18. A művész Béla és István öccsének képmása (1868) dott, hogy szavainak nincs lelkesítő hatásuk fiára. De most fia költői csapongásaiban saját lelkére ismert és annak gyermekkori visszaemlékezéseire rajongó örömmel válaszolt : «Kedves Gyermekem, — írja neki — oly rég nem írtam, de annál többet gondoltam reád az anyai szív valódi szeretetével, kérvén a Mindenhatót, hogy szép, természeti adományait felhasználd általad minden kitelhető erély és buzgalommal, miután jellemed alapja, a kis botlások közepette is, jó és nemes maradt. Az érettebb kor majd leköszörüli ezen szögletességeket is, s jellemed tisztasága nem engedendi meg, hogy önönmagaddal légy elégedetlen! — E napokban lészen születésnapod, s bár 23 év telt el azóta, mégis élénken emlékszem azon örömre vissza, midőn kis gömbölyű kövér tagjaidon örömtelt csodálattal néztem végig és hangos sírásodat megSzépművészeti Múzeum Evkönyvei. VII. 8