Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Rózsaffy Dezső: Jegyzetek a Szépművészeti Múzeum van der Heyden-csendéletéhez

Testa inventor et pinxit». Minthogy festmény és rajz között régebben nem volt szokás olyan élesen megvonni a határt, miként ezt ma tesszük, az is lehetséges, hogy a «pinxit» szó a rézkarcnak alapjául szolgáló előkészítőrajzra vonatkozott csupán és ilyen festmény egyáltalában nem létezett.

1 Annyi kétségtelen, hogy van der Heyden a rézkarc után dolgozott, egyrészt, mert mint láttuk, a másik képénél is rézkarcot használt fel, másrészt, mert a kis képecske tarka színezéséből hiányzik az összefoglaló festői egység, ami világosan elárulja, hogy színnélküli kompozíció utólagos, pusztán dekoratív célokat szolgáló kiszínezéséről van szó. A készen kapott kompozíciót van der Heyden arányaiban némileg megváltoztatta, amennyiben kissé széjjelebb húzta, azonkívül több részletet elhanyagolt, de egészében az eredetivel egyezően használta fel. RÓZSAFFY DEZSŐ 1 A m. kir. Postatakarékpénztár 1932. március és május havában rendezett akcióin (v. ö. Árverési Közlöny LXI. 648. sz. és LXII. 771. sz. Olasz festő XVIL—XVIII. század <<Máglya*) egy, lovag Freystädtler Jenő tulajdonából származó, nagyméretű festmény került eladásra (207 X 367 cm), melynek «Dido halálá»-t ábrázoló kompozíciója egyezik van der Heyden-csendéletünknek a kandalló fölötti azonostárgyú kompozíciójával. A Freystadtler-féle festmény azonban nem lehet Pietro Testa eredeti műve, nemcsak azért, mert a rézkarccal nézetben egyezik és annak nem fordítottja, hanem, mert gyengébb kéz későbbi munkájának látszik, amely az alakoknak a rézkarcon látható jellegzetes vonásait közhelyszerűen átidomította.