Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

salgásban is. Sajátságos volt soványsága és beteges állapota mellett érces, hatalmas hangja s villogó szemeinek átható tekintete ; ha pedig megszólalt, nemcsak hangja és tekintete, hanem szavainak tartalma, szellemének bennük megnyilatkozó fölénye volt az, ami a figyelmet felé fordította, s nézetének, akaratának érvényt szerzett nemcsak a vele érintkezőknél, hanem a vezetésére bízott gyülekezetekben is.»

1 Fia 1870-ben festette le őt ; a Szépművészeti Mvizeumban kiállított festményen látjuk az 53 éves férfit melléig érő őszes szakállával, még fekete hajtól övezett magas, domború, ragyogó homlokával, csillogó szemeinek átható komoly nézésével.

2 Szinyei Merse Félix jogot végzett, s a pozsonyi országgyűlésen Kisszeben város követe volt. 1861-ben Sáros megye alispánja lett, mely állásáról 1869-ben betegeskedése miatt leköszönt ; 1871-ben főispánná nevezték ki. Hivatalos tevékenységén kívül legtöbb idejét a gazdálkodás foglalta el. Sáros megyében nyolc községben voltak birtokai, Zemplénben, a Hegyalján három szőlőbirtoka. Ehhez járult még feleségének hat birtoka és erdősége Zemplén megyében. Vagyona ellenére is minden kiadást józanul mérlegelő, takarékos ember volt, saját személyére úgyszólván semmit sem költött, a magyar kastély-élet természetes bőségén kívül semmi fényűzést sem engedett meg magának. A költséget csak akkor nem kímélte, ha gyermekei neveltetéséről volt szó. ígazságszeretete nem engedte, hogy fiai között különbséget tegyen. «En irántatok kedves gyermekim — írja Palinak — különbség nélkül egyenlő szeretettel viseltetem s ennek hiánya miatt neked sem lehet panaszod, sőt ha tudnék köztetek különbséget tenni, ez csak előnyödre szolgálhatna, mert te már édes örömöket is szereztél nekem, s ha vétettem s hibáztam gyermekeim iránt, az soha a szeretet hiánya, de inkább a kellőnél csekélyebb szigor lehetett.» (1863. III. 15.) Megható az az emberi tisztelet, melyet fiai egyéniségével szemben tanúsít. A 16 éves gimnazistával úgy beszél, mint barátjával. Ha Pali hosszabb ideig nem ír levelet, — s a fiú e hibája korán megnyilatkozik — nyugtalan s hallgatását nem tudja mire vélni. «Ha bármily más bajod lenne — kéri őt — írd meg azt nekem őszintén, bizalmasan, minden tartózkodás nélkül ; hidd el s légy teljesen meggyőződve arról, hogy neked jobb barátod nincsen e földön, s nem is lehet soha, mint apád.» (1862. XI. 13.) Leveleiből a fiait gyengéden szerető, jövőjükön gonddal munkálkodó apa képe tárul elénk, akinek lelke sajog a fájdalomtól, ha fiai hibáznak, s akit boldog öröm tölt el, ha azok szeretetére méltóaknak mutatkoznak. Művészi tehetséggel, vagy a művészetek iránt különös érzékkel nem áldotta meg a természet. De e hiányával teljesen tisztában volt, magát «prosaieus ember»-nek nevezte és sohasem mímelte a hozzáértőt. Ritka elfogulatlansággal szemlélte a tőle idegen világot s törekedett annak megértésére. «Nein képzelhetem, — írja Palinak anyja — hogy valami lelkesítőbbet mondhatnék neked kedves fiam, szép pályádhoz, mint ha azt mondom, hogy jó apád eperjesi lakásán körülvette magát arcképeiddel, és azokban folyton gyönyörködik, s ha magunk vagyunk, mindig figyelmeztet erre vagy ama tárgyra, mit különös jó vagy szépnek talál! Gyönyörű ez a kép, — kézzel1 Berzeviczy Albert: A régi Jernyéről. Szinyei-Emlékkönyv. Budapest, é. n. (1922) 10. 1. 2 Egy valamivel korábbi másik arcképtanulmány, Szinyei Merse Félix tulajdonában Tissiakürtön. Repr. Szinyei-Emlékkönyv. 18. 1. u.