Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)
A Szépművészeti Múzeum 1931-1934-ben
A SZÉPMŰVÉSZETI M ÖZE UM 1931 1934-BEN 203 visz. A terem egy második üvegtetővel szereltetett fel, a padozat terrazzóval burkoltatott be, s a helyiség keskeny volta miatt, a kisebb tárgyak elhelyezésére, falba süllyesztett üvegtárlók készüllek. A. helyiség berendezése most van folyamatban s a jelek szerint benne a múzeum az egyiptomi gyűjtemény céljaira igen megfelelő helyiségre fog szert tenni. Átépíttettek n ál hatatlan. A képek szakszerű kezelése, iskolánként és koronként való elhelyezése benne jóformán lehetetlen. Ezenfelül képeink itt el sem férnek, úgyhogy ideiglenesen a múzeum Aréna-uti frontjának első emeletén levő, a Műemlékek Országos Bizottsága által el nem foglalt lakásrészeknek raktári célokra való igénybevételével igyekeztünk a nyomasztó 34. Maurice Denis : Anyai boldogs;ig végül a főbejárat mellett fekvő ruhatár és mosdó-helyiségek is, melyek a célnak már egyáltalában nem feleltek meg. A Balló-féle gyűjtemény elhelyezése újra időszerűvé, sőt égetően sürgőssé tette a múzeum képraktárának még mindig meg< »ldatlan kérdését. A Balló-féle kiállítás céljaira felhasznált termekből a raktárt ideiglenesen a földszinti, ú. n. felolvasóterembe helyeztük át, ez azonban jelen állapotában raktári célokra teljesen haszhelyzeten könnyíteni. Azonban bizonyos, hogy a raktári kérdés mielőbbi végleges megoldása fontos és most már elodázhatatlan feladat. C) Kiállítások 1931. május hó 21-én nyitotta meg gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az Uj Szerzemények kiállítását, melyet a múzeum főigazgatója a régi és modern