Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

én jó Palim édesapjával alkalmam nyílott egy pár szó váltásra. Én részemről örömmel tudósíthatom a tek. urat, hogy Pali, az idő ólta, hogy nálam lakik, magát mintegy művelt és jólelkű s magát mindenekben családi körülményeimhez alkalmazni tudó ifjú, egész családom becsülésére és az én méltó szeretetemre érdemesíté. En ezen deklarációt nem hízelgésből teszem, mert valamint gyermekeim iránt szigorú, de szerető atya vagyok : úgy tudom, hogy aljas dolog lenne egy jó atyát fia jelleme iránt ámítani, ha tehát Pali azon szép reményre jogosító jellemét továbbra is megtartja, miről nincs kétségem, akkor a tek. úr fiában a hazának egy tisztakeblű polgárját fogja látni. Én éppen úgy örülök benne az értelmes és előzékeny soliditásnak, mintha magam gyermekét látnám. Szorgalom és nagy előmenetellel fest, s nem mondhatom, hogy a tanulmányok iránt is egészen közönyös lenne, — mit iskolai bizonyítványai igazolandnak — örömmel vettem tehát az alkalmat, hogy ezeket a becsülésem kiérdemlett ifjú édes atyjának megírhassam.)) (1863. II. 19.) Szívesen elhisszük mindazt a jót, amit Mezey Mihály a derék, kedves fiúról mond ; de azt is észrevesszük, hogy iskolai tanulása tekintetében nagyon óvatosan nyilatkozik. A «tanulmanyok» körül csakugyan komoly baj volt. Alig egy-két héttel Mezey Mihály levelének kelte után Pali az iskolában szigorú megrovásban részesült, egyrészt templomkerülés, másrészt a tanulásban való hanyagsága miatt, s tanárai kijelentették, hogy meg fogják buktatni. Pali ezt végleges bukásnak értelmezte, s Mezey Lajos tanácsa ellenére kimaradt az iskolából. Mikor néhány nap múlva kiderült, hogy a bukást nem értették véglegesnek, s elégtelenjeit a második félévben kijavíthatja, újra bejár az iskolába, 45 igazolatlan óramulasztással megterhelve. Atyjának az esetet nem merte mindjárt megírni ; a jó Mezey Lajos vállalkozott az első közlésre. Édesatyjának legjobban az fájt, hogy fia nem fordult teljes bizalommal egyenest hozzá. «Ha te, fiam, — írja neki 1862. március 15-én — az egész esetet azonnal, egész őszinteséggel és bizalommal nekem magad megírod, felényire sem fájlaltam volna, de fájt az, hogy azt idegentől kellett megtudnom. Mert, édes fiam, — folytatja — apa és fiú között minden harmadik, legyen az bárki, idegen lesz, s így Mezey Lajos úr is. Én Mezey Lajos úr iránt már mult nyári találkozásom alkalmával különös vonzódással viseltettem, s iránta való tiszteletem és hajlamom csak növekedhetett, minél inkább győződöm meg irántad való szívélyes jóindulatáról, s gyöngéd, valóban atyáskodó gondoskodásáról, s igen természetes, hogy az utolsó időben újra csak nyerhetett becsülésemben. Belátta ő igen jól, hogy a te feladatod lett vala nyíltan és bizalmasan megírni nekem a történteket, nem pedig közbenjárásra szorulnod ; az ő unszolására is történt egyedül, hogy ezt, habár későn is, megtéved — tehát ez is az ő érdeme, ezért is újabb hálával vagyok neki lekötelezve. Isteni áldásnak tekintem, hogy te, fiam, az ő kezébe kerültél.» Levele további folyamán kifejti, miért kívánja, hogy az érettségit letegye ; hogy esetleges pályaváltoztatás esetén annak hiánya milyen nagy hátrányára válhatnék, és hogyha művész lesz is, «a tudományra fordított idő soha sincs veszve». «Azt hiszed-e, •— írja — hogy a művésznek nem kell tudományosan kiképezve lenni, — ebben igen nagyon csalatkozol — ha te csak másolásra akarsz szorítkozni, akkor elég a festékek kezelését, s az ecset ügyes vezetését elsajátítani, ami utoljára is csak ügyesség, és gyakorlat által megszerezhető, de akkor