Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Hoffmann Edith: Iparművészeti és egyéb rajzok a Szépművészeti Múzeumban

Legkiválóbb tagja Wenzel Jamnitzer, ki a XVI. század második felében működött s egyúttal a német aranyműves ipar legragyogóbb jelensége. Az utána következő nemzedék legkimagaslóbb és legönállóbb tagja Wenzel unokája, az Olaszországban is többször járt Christoph Jamnitzer volt. Groteszkeket ábrázoló és egyéb rézkarcai is meglehetős számban maradtak ránk. A Jamnitzer-család minden tagja az oroszlánfejet használta bélyegzőül, de melléje tette megkülönböztetésül saját nevének kezdőbetűjét is. Ilyen bélyegzővel ellátott hiteles művei Cristoph Jamnitzernek az ú. n. Phaeton-tálak (Kredenzschalen), négy ezüsttál Phaëton történetéből vett jelenetekkel, melyek 1920-ban Szent Pétervárott, F. Uthemann kormánytanácsos birtokában voltak.

1 A szép sorozat első darabján azt a jelenetet látjuk, mikor Phaëton kéri, hogy egy napig ő vezethesse Apollo kocsiját, a másodikon már ő hajtja a kocsit, a harmadikon Phaëton bukása, a negyedik és ránk nézve legfontosabb darabon Phaëton siratása van előadva (14. ábra), mikor is koporsója köré gyűlt négy testvére, a Heliasok, bánatukban nyárfákká változnak. Ez utóbbi jelenet finom előkészítő rajzát (13. ábra) Múzeumunk őrzi. (Eddig a Delhaes-gyüjtemény ismeretlen mesterektől származó rajzai között). Hogy valóban tervezet az ezüsttálhoz és nem másolat utána, az abból is látszik, hogy apróbb eltérések mutatkoznak a rajz és a tál között, de főleg abból, hogy a körvonalak finom szerszámmal be vannak mélyítve és a papír hátlapja vörösesbarna krétával be van kenve. Ez a tipikus módja annak, ahogy a tervezeteket a puha ezüstre át szokták vinni. Ugyanilyen hátoldala van gyűjteményünk másik, ismert Jamnitzer-rajzának, mely egy Tengeri szörnyön lovagló tritont ábrázol,

2 (párja az amsterdami Pijksprentenkabinetben van). Ehhez azonban még nem sikerült megtalálni az ezüsttálacskát, melyhez nyilván készülnie kellett, noha az említett technikai okok kétségtelenül arra mutatnak, hogy a tervezet kivitelre került. Jamnitzernek a Múzeumban levő harmadik rajza az «Igazsag diadalá»-t ábrázolja (eddig a Delhaes-gyüjteménynek ismeretlen művészektől származó rajzai közt). A papír elő- és hátlapján ugyanazt a kompozíciót vázolja a művész, könnyed és finom vonalvezetéssel (15. ábra). A rajz annál érdekesebb, mert Jamnitzer egyik főművéhez, a bécsi Művészettörténeti Múzeumban levő nagy, ezüst, trébelt és aranyozott kancsójához készült tervezetül

3 (16. ábra). A kancsón, mely a trébelés művészetének egyik remeke, ezenkívül még három diadalmenet vonul fel : a Halál, a Hírnév és az Idő diadala (17. ábra). Jamnitzernek még egy negyedik rajza is van a Múzeumban, telve ötletes kis vázlatokkal, a művész kedves rézkarc-sorozatának, a «Groteszkek»-nek stílusában. Valószínűleg azokhoz is készült tanulmányul.

4 Végül még egy nürnbergi aranyműves-rajzzal szeretnék foglalkozni. Ez tervezet egy tálacskához, mely az alján Szent Sebestyént ábrázolja, a szélén pedig szarvasés nyúlvadászatot (18. ábra), s egyetlen ismert rajza a csak H G monogrammjáról 1 M. Rosenberg: Jamnitzer. Frankfurt a. Main, 1920. 69. és 70. tábla. 2 Többször is közzétett darab, v. ö. Meder: Albertina-publikáció. 1006. és Schilling: Nürnberger Handzeichnungen. 36. 1. 60. tábla. 3 A kancsót azelőtt P. van Vianen művének tartották. V. ö. H. Modern: Paulus van Vianen. Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen d. A. K. 1894. 79. 1. és 11. kép. Ujabban a bélyegzők alapján visszaadták Jamnitzernek. V. ö. M. Rosenberg id. m. 73—75. tábla. 4 Közölve Meder: Albertina-publikáció. 1396.