Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Fiocco Giuseppe: A Szépművészeti Múzeum Ghedi-i freskói

sem nevezhető fosztogatás idejénél sokkal későbbi korban történt, 1843-ban és Gianbattista Speri müve volt, aki apja volt az olasz szabadságharc történetéből jólismert Tito Sperinek. Es maga Tito Speri írja le saját kezével ezt az eseményt a Ghediből származó egyik töredék hátoldalán, amely most a bresciai Pinacoteca Tosio e Martinengo birtokában van, a következő szavakkal : «Effigies comitis Petigliani Orsini, viri clarissimi in historiis italicis,ab ignoto auctore Florentiae pictain eiusdem Comitis palatio sito in Ghedi quod ei ipsi benemerito construxerat Florentiae res-publica : quod cum in novissimis bellis gallicis civilibus venisset in potestatem nobilis famíliáé Mondella, pater meus Johannes Baptista Speri, auctor mirificae artis tollendae picturae ex muris, exportandaeque in telam, qua inventione premio argenteo donatus est a brixiensi patrio Institute) bonarum artium, et aureo ab ipso Rege Prussiae, pariete magnae aulae effigiem detraxit et in hanc telam imposuit, una cum multis aliis picturis, quarum una magna sub portico, anno Domini MDCCXLIII.».

1 Ez a kép a bresciai Pinacotecában 71x59 cm nagyságú és Niccolo Orsini da Pitigtianót háromnegyednézetben ábrázolja, erőteljes, nagy fején vörös barrettal, amely eltakarja kopaszságát, s olyan helyzetben, amely valószínűvé teszi, hogy a kép, amely ma csak a fejet ábrázolja a mellvért egy részével, eredetileg egész alak vagy legalább is mellkép volt.'

2 A képhez párdarabul szolgál egy másik harcos-arckép töredéke, ugyancsak a bresciai múzeumban, amelyen szintén egy vörösbarettes hadvezért láthatunk, szintén mellvértesen, szintén közvetlen a vállak alatt elvágva, s amely szintén egy egész vagy félalak töredéke. A méretek is majdnem egyezők, lévén a szóbanforgó töredék 72x55 cm.

3 Persze, hogy Gattamelatát, vagyis Erasmo de'Narni-t, Velence Donatello által halhatatlanná tett hadvezérét ábrázolja-e, aki 1443-ban halt meg Páduában, amikor Orsini még világra sem jött, azt nem tudnám megmondani, de ez nem is dönthető el határozottan akkor sem, ha összehasonlítjuk a hosszúhajú, hollóorrú típust a condottiere jólismert arcvonásaival, amint Donatello szobrán vagy Bellano síremlékén megjelennek. Különben ez mellékes is. Amit ellenben levezethetünk a két bresciai maradványból, amelyek közül különösen a második szenvedett sokat helyreigazítások által, az az, hogy a ghedii palota díszterméből származnak sok más festménnyel együtt, amelyek közé minden valószínűség szerint az annyival fontosabb, bár szintén sérült és restaurált budapesti képek is tartoztak. Különálló dolog a porticusból származó «magna pictura», amelyet ma már nem ismerünk, és amelynek létezéséről sem tudnánk, ha nem maradt volna fenn a bresciai kép hátán ama fontos kis feljegyzés ; fontos, mert mementoul szolgál számunkra, hogy a Palazzo Orsini fényűző és nagyszabású dekorációja valamikor többet ölelt fel, mint ami számunkra Budapesten és Bresciában fennmaradt, és nem vezethető vissza egy művésznévre. Ami fennmaradt, az valamikor más elveszett művekkel képezhetett egy szoros egységet. A képek különféle megítélései azonban, sajnos, nemcsak az elmondottak figyelmen kívül hagyásával keletkeztek, ami érthető, tekintettel arra, hogy ezek az adatok csak a bresciai Pinacoteca Communale 1927-i új katalógusában kerültek nyilvánosságra, hanem sajnos, a többi kutatók eredményeinek figyelmen kívül hagyásával is. Adolfo Venturi volt 1 La Pinacoteca Tosio e Martinengo, Apollo, Bologna, 1927. 23—24. old. 2 U. o. No. 10. (33) 3 U. o. No. 15. (32)