Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

képet. A kék szín egyszerre mozgásba hozta fantáziáját és egy félóra alatt ráfestette a «Tiindérek táncá»-t (49. ábra).

1 Öngyilkos nő teste úszik a víz alatt; fent a víz tükrén kalapja és egy fénykép ; a levegőben villogó tündérek lejtik táncukat. Márciusban arról van szó, hogy Münchenbe menjenek. Majd mégis Flórenc mellett döntenek. Minden előkészület megtörtént a költözködésre, 25 ládába becsomagolták holmijukat, s már indulni kellett volna ; ekkor édesapja, aki különben szerette a rideget adni, feljött hozzájuk, elmondta, hogy beteg, s fél, hogy útban levő unokáját nem fogja soha látni, ellágyult s ezzel fiát is levette a lábáról. Mindent kipakkolt s otthon maradt. Atyja sohasem értette meg, hogy fia művészete számára a jernyei elszigeteltség a lassú sorvadást jelenti ; ő egész életét szakadatlan munkában töltötte s azt hitte, hogy aki akar, Jernyén éppúgy, vagy jobban tud dolgozni, mint bárhol. Végtelenül szerette fiát s emberileg érthető, hogy a közelgő halál sejtelmeitől érintve, nem akarta őt a messze idegenbe elereszteni ; fia gyengéd szívére vall, hogy atyja kedvéért meghozta az áldozatot. A tragikus forduló Szinyei művészi életében nem a «Majalis» bécsi elgáncsoltatása volt, hanem az a fiúi áldozat, hogy beteg atyja kedvéért Jernyén maradt. A flórenci tervről lemondván, nekilátott itthon a munkának. Májusban elkezdte festeni feleségét lila ruhában (VI. Tábla). A szalon elkerített részében festette délutánonként. A «magerer Olgrund»-vásznon szénnel felvázolta a diszpozíciót ; a pázsitot itt is sárgával festette alá, a «Majalis» receptje szerint. A tájat egészen fejből komponálta, bár nagyjában egy otthoni, erdőalatti tájrészletre emlékeztet. Tavaszi táj ; a háttérben jobbra öreg tölgyes, mely későn és barnásán fakad : ezért hat ősziesen. A képet egészen világosra festette, azután lazurokkal mélyítette. A pompás lila festéket még Richard Wurmtól, Böcklin festékkereskedőjétől hozta Münchenből. A munka gyorsan ment s hamarosan befejezte. E festmény családi képnek készült s nem is gondolt kiállítására. így sokáig ismeretlen maradt. Báró Mednyánszky László, ki 1872-ben, midőn a müncheni akadémiára beiratkozott, őt a «Majalis» festése közben felkereste volt, néhány évvel később, 1878 körül Párizsból jövet Jernyén is meglátogatta. A «Lilaruhas nő» nem nagyon tetszett neki s jóakaratú tanácsokat adott Szinyeinek a pleinair-festés árnyékait illetőleg. A párizsi pleinair elveivel Szinyei festése csakugyan nem egyezett ; ő egész más úton jutott rokon eredményhez, a színek világos ragyogásához, a levegő és fény rezgésének visszaadásához. A «Lilaruhas nő»

2 keményebb és nem oly egységes, mint a «Majalis». Ennek részben technikai okai is vannak. Nem volt műterme, ahol modelljét — ezúttal feleségét — annyira hátra ültethesse, hogy egységesen látta s a tájképhez hozzáhangolhatta volna. Az elkerített szalónrészben túlságos közelről kellett festenie s munkáját is mindig csak közelről láthatta. A jernyei élet különben sem adta meg a zavartalan elmélyedés lehetőségét. A művészi izoláció hűvös lehellete már átsuhant e képen. Mindamellett a festmény hatása igen jelentékeny. A festő ünnepélyes elfogódottsága érzik rajta, s a lila szín orgonahangszerű mélysége ellenállhatatlanul magával 1 H nba y Jenő gyűjteménye. Budapest. - Szépművészeti Múzeum, Budapest.