Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

joghatók a tárgyak, hacsak képességeit jelhasználná, nagy ember lehetne ezen fiúból ! Szeretnélek ilyenkor a távolból idevarázsolni, hogy hallanád ezt s lelkedbe mélyen bevésődne !» (1869. II. 28.) ítéleteinek erkölcsi fensőbbsége, apai szeretetének melegsége ellenállhatatlanul hatottak a fiú fogékony lelkére. «Jó tanácsaidat és oktatásidat nagyon köszönöm — írja Münchenből atyjának, — s legtávolabb attól, hogy untatna — hogy is lehetne az — a legnagyobb örömmel olvasom mindig atyai szeretet s gondosságtól áthatott minden szavadat. Serkentéseid és lelkesítő szavaid nem hibázhatják el reám hatásukat s ha valamire viszem művészetemet, nagy tényezők lesznek ezek.» (1864. XII. 15.) A poézist a családban az anya, Jekelfalussy Valéria (1824—1882) képviselte. «Mama sokkal többet foglalkozik költészettel, mint én — írja róla férje — s több poétikus felfogással bír.» Rajongója volt a természetnek, a vadregényes erdei tájaknak ; lelkesült a költészetért és a magyar költőkért, kiknek személyes ismeretségét is kereste ; Vörösmarty előtt a balatonfüredi sétányon földre borult és áldását kérte kislányára ; Arany Jánost levélben kereste fel s hívta Jernyére. Birtokai regényes tájrészleteinek szépen hangzó költői neveket adott s a gazdaság prózájával nem igen tudott megbarátkozni. «Szegény Bájvölgy — írja 1864. július 3-án a singléri erdőről — megszűnt az lenni, vágják az ős fákat, zsindely farag ók tiporják virágos rétéit, még az Ós küszöböt 1 is le akarják a vandálok rombolni, hogy a fát lehordhassák. Próza és próza mindenütt, visszahozhatatlanul összerombolva legkedvesebb helyem, lehet, hogy még poraimnak sem jut ott egy csendes zug, mint óhajtom.» Szenvedéllyel lovagol ; néha nagyobb társaságban, a szomszédos baráti vagy rokoni kastélyokba átlátogatva, de többnyire egyedül, a vadregényes tájakon kalandozva. A poézisé mellett ő hozta a családba a zene szeretetét is. Nagyon muzikális volt, zongorázott és szívesen kísérte Zsiga fia hegedülését, szépen énekelt műdalokat, opera-áriákat és magyar nótákat egyaránt. Zeneértő családból származott ; fivére, Jekelfalussy Albert néhány évig tenorista volt Pesten s gyakran volt nővérénél vendégségben, másik fivére, Sándor, nagyszerűen zongorázott magyar dalokat ; Jekelfalussy Vince püspök nagy zenebarát volt, egy kitűnő zongorát hozott Jernyére, ahol hónapokig tartózkodott. A Szinyei-gyerekek is majd mind tanultak valami hangszert ; Pali szépen gordonkázott, Ninon zongorázni tanult, Zsiga kitűnő hegedűs volt, Józsi előbb zongorázott, majd ő is hegedűre tért át. A zene és ének nélkülözhetetlen tartozékává vált a kastélyi életnek s a műsoron minden szerepelt, a népdaloktól egész Beethovenig. A minden nemes eszméért hevülő nő, örökké hullámzó s a végletek közt csapongó kedélyével, gyakran összeroppanó, gyenge, de szívós fizikumával : rendkívül fárasztó nagy háztartás vezetője, nyolc gyermek gondos anyja volt. Éjjeleket virraszt át gyakran betegeskedő kisebb gyermekei ágyánál, míg maga is ágyba dől a kimerüléstől, de mihelyt kissé összeszedi magát, ismét ott van mindenütt, a háztartásban, a varróasztalnál, az eperjesi nőegyleti gyűléseken, s fanatikus eréllyel intézi százféle ügyeit. 1 Az «Ő"s küszöb» érdekes sziklaalakulat volt a singléri völgyben, a Tompa által is megénekelt «Köasszony» és a «Mozes» között ; le akarták «rombolni», mert elzárta a völgyet a szekérközlekedés lehetősége elől.