Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Leweke- Weyde Gizella: A podolini Szent Katalin-szobor helyreállítása

fölényes céltudatossággal rendezett csoportján is, a résztvevők nagy száma dacára intim hangulat uralkodik, mintha csak meghívottak volnának jelen. A tartalom egyszerűsége természetszerűleg magával hozta a szabatos, áttekinthető kompozíciót, amely egyébként is egyik legfőbb művészi erénye Berglnek. A piramisalakban való képfelépítés egyetlen művében sem érvényesült oly megalkuvás nélküli következetességgel, mint éppen az elefánti freskókon. A prédikáció jelenete nem is egy, hanem három, a kép centrumában összefutó képzeletbeli gúlának egymásmellé állításán épült fel. A geometriai hangsúly itt különösen erős s a naturalisztikus környezetben a figurális résznek erős tektonikus lekötöttséget biztosít. A piramidális kompozíció főelemei azonban a jelenetek hátterében ábrázolt épületrészek, melyeknek fölfelé rövidülő távlati vonalai szigorúan a gúla geometriai alakját követik. A kompozíció képzeletbeli határvonalain belül az emberalakokat aztán biztos kézzel tömöríti csoportokká a művész s lelki életük, mozdulataik és mimikájuk révén élénk érzelmi és tartalmi vonatkozásba hozza őket egymással. Tárgyi egyszerűség és kompozicionális világosság így könnyű szerrel átsegítenek a képek eszmei tartalmán, hogy egész figyelmünket azok megejtő, színbeli varázsának szentelhessük. A rokokó-kor mennyezetképei mindenekelőtt színezés tekintetében jelentenek újítást a Hochbarock erőteljes, meleg, keveretlen színekből álló kolorizmusával szemben. A formák elmosódnak, derűs, ezüstös fény ömlik el a képfelületeken, melynek mindent feloldó erejében a jelenségek elvesztik különéletüket s aquarellszerűen finom színtónusban olvadnak fel. A rokokó mennyezetképek e jellemző színkezelése már Bergl legkorábbi egyházi tárgyú falfestményein, a kleinmariazelli freskókon is megfigyelhető ; évek folyamán az átalakulás mind érezhetőbbé lett s egy sajátos, hűvösebb hatású, ezüstös színskálához vezetett, melyben nincsenek többé árnyékok, csak színértékükben sötétebb részletek, mert minden színbeli mélységet feloldott a fény vibráló ereje. A felsőelefánti freskók Bergl kolorizmusának e végső fejlődési fokát állítják elénk. A képsorozat kezdőképe, az égi hírnök megjelenése, még egészen a Hochbarock fantasztikus épületkulisszái közt játszódik le, de a körvonalak elvesztették élességüket a kívülről beszűrődő s az egész templomcsarnokot betöltő fényatmoszférában. A halvány körvonalakban ábrázolt épületrészek közt mint erőteljesebb színfolt emelkedik ki a piros és zöld ruhában megjelenő angyal, de már Zacharias alakján újból felülkerekednek a letompított, tört színek. A művész céltudatos színkezelésének szembetűnő bizonysága az a váltakozó ritmus, mellyel halványabb tónusú és erőteljesebb színekben pompázó képmezők felváltva követik egymást. A Iranscendentális kezdőképet a színeiben jóval élénkebb visitatio jelenete követi. Hirtelen a szabad természetbe látjuk magunkat áthelyezve, hol kéklő hegyek és bokrok közt kanyargó ösvény vezet a messzeségbe. A képmező közepén temperáltabb színekben, zöldesszürke, halványlila és világossárga ruhában ábrázolt két asszony mellett egy árnyalattal erőteljesebb a kép baloldalán elhelyezett férfiak ruházata. A kék égbolttal és zöld növényzettel szemben hatásos ellentétként érvényesül a súlyos redőkben örvénylő bíborvörös, aranyrojtos függöny. Az egykori templomhajó első képmezején a színek a képmező centruma felé újból elhalkulnak, halvány narancs, fehér és rózsa-