Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Fleischer Gyula: A felsőelefánti gróf Edelsheim-Gyulai kastély és mennyezetképei

A FELSŐELEFÁNTI GRÓl EDELSHEIM-GYULAI KASTÉLY ÉS MENNYEZETKÉPEI i22o Formákban ós vonalakban egyaránt irracionális megjelenésük a későgótika törékeny Madonna-alakjaira emlékeztet. A sápadt, fonnyadt, csontosarcú Erzsébet megadással üdvözli a magasztos hivatottságának teljes tudatában élő, átszellemüli, fiatal Máriát. A lépcsőzel alján az öreg Zacharias siet vendége, a szamárháton súlyos poggyásszal érkező szent József elé. A közvetlen csoportot, amely már Bergl kleinmariazelli mennyezetképén szerepel, a művész a budapesti egyetemi templom orgonakórusán, csaknem változatlanul, újból megfestette. A visitafio jelenelét üde naturalisztikus háttér környezi, fönt pedig hullámos redőkben lengő drapéria zárja le, közepén egy lepkeszerű könnyedséggel röpködő puttópárral. (8. ábra.) A szent János-legenda képciklusa a templom egykori főhajójában folytatódik. A képmezők itt egyöntetűen eliptikus alakúak, architektonikus kereljük a két előbbi képmező dekoratív elemeiből alakult. A szentély képeivel, mint előzményekkel szemben, a főhajó képei Keresztelő szenl János éleiének három legkiemelkedőbb eseményét beszélik el. Az egykori szentélyhez csatlakozó képmezőn szent János születésének és névadásának jelenelét látjuk. Félköralakú, a néző felé megnyíló oszlopcsarnok előtt, sürgő-forgó asszonynéptől körülvéve szülőágyán Erzsébet, amint a dicsfénytől övezett, újszülött kisdedei a jelenlévők felé felmulatja. A lépcsőzel alján Zacharias ül fámlásszéken és a kezevonásait figyelő két tanú előli kőtáblára vési az újszülött nevét: «Joannes esi nomen eins». Két oldalt, nyilván a képsik hatásosabb kitöltése céljából, érdeklődésükkel a jelenet felé forduló vagy a meglepődés beszédes gesztusaival a gyermek felé siető idegeneket látunk. A képmezőt felül itt is, ezúttal kissé szerencsétlen komplexummá összegomolyodolt, félelmetes súlyú drapéria zárja le. (9. ábra). Bizarr architektúrák fantasztikus világa helyett egészen naturalisztikus környezetben játszódik le a freskósorozat főjelenete, szent János prédikációja a pusztában. A (ípuszta)) fogalma ugyan itt erősen cuphemisztikus értelmezést árul el, amennyiben egy tropikus fáktól, nedvdús vegetációtól szegélyezett, apró vízesésekben alábukó patakpartot ábrázol, ahol pár hatalmas sziklatömb egyedül képviseli a puszta Idétlenséget. A csaknem túlzott szimmetriával felépített jelenet középtengelyében, feltűnő kontraposztos tartásban, az acélosizmú íialal szenl Jánosi látjuk, amint balkezében feliratszalagos («Ecce agnus dei») keresztet tartva, jobbját intőleg felemelve hirdeti Isten fiának eljövetelét. Két oldalt, fejlett tömeg- és hangsúlybeli ritmikával elosztóit csoportokban, a közömbösséglől az extázisig az érdeklődés összes fokozataiban megfigyelt és ábrázolt hallgatóság foglal helyet. A baloldal számbeli túlsúlyban lévő, áhítatba merült nyugalmas csoportjával a jobboldalon a sisakos harcosok és ágaskodó lovak mozgalmasabb csoportja tart lömegbeli egyensúlyt. Az előtérben elhelyezett pálmák mögött, rajzban és színben letompítva, a távolság ezüstös atmoszférájában csendül ki a táj. A képmező pendentifjeit a négy latin egyházatya mozgalmas alakja tölti ki. (10. ábra.) A kcpciklus utolsó, a templom egykori bejárata feletti kepe szent János vértanúhalálát ábrázolja. A jelenet elrendezésénél a művész itt újból visszatért egy egészen irreális építészeti háttérhez és a XVII. századi velencei festészetből átvett lépcsős leijárathoz. Középen zöldselyem baldachin alali, terített asztal