Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Dr. Hoffmann Edith: Újabb meghatározások a rajzgyűjteményben

Belliniéí és Liberale da Veronáét. A régebbi irodalom szerette is hangsúlyozni, hogy Mantegna hatása csak 1488 óta jelentkezik, azaz a S. Bernardino-teniplom oltárképén ismerhető fel először.

1 Ezzel szemben a legújabb irodalom már a Dal Bovo-oltáron is megállapítja Mantegna hatását.

2 Bizonyos, hogy a S. Bernardino-beli oltáron szcmbeötlőbb ez a hatás, mint a Dal Bovo-oltáron. A Madonna, ki ölében álló gyermekét átfogja s a gyermek, ki karját anyja nyaka köré fonja, a legkedvesebb Madonna-típusok közé tartozik, s mint e kor annyi más oltára, Mantegnának a veronai S. Zeno-templomban levő nagy oltárképétől veszi eredetét (10. ábra). A S. Bernardino-beli oltár angyalai is tisztára mantegneszk-típust mutatnak. A Szépművészeti Múzeum rajza biztos adatot szolgáltat arra nézve, hogy a S. Zeno-bcli oltár hatása valóban már 1488 előtt jelentkezik Bonsignorinál. Semmi okunk sincs ugyanis feltenni, hogy a két rajzlapot, azt, amely szent Kristóf alakját ábrázolja és a másikat, a Madonnával és a hat zenélő angyallal, négyévi időköz választaná el egymástól. Annál kevésbé, mert a hatangyalos rajz első oldalán szent Ágoston és szent Jeromos alakjaiban a Dal Bovo-oltár szentjeinek édes testvéreire leltünk, arra a durva embertípusra, melyet Bonsignori a S. Bernardino-beli oltár idején már kissé megfinomított. Mind a négy rajz tehát 1484-ben készült. A hatangyalos rajzon pedig a Madonna és a gyermek csoportja már éppoly félreérthetetlenül mutat a S. Zeno-beli oltár hatására, mint a S. Bernardino-beli oltár maga. Sőt a hat angyalka, kik közül kettő lantját pengetve Mária lábainál üldögél s a többi négy is, kik lépcsőzetesen egymás fölé helyezve a főcsoportot közrefogják, ugyancsak a S. Zeno-beli oltárról kerültek ide. A Múzeum régi olasz rajzgyüjteményében Rafaelnek három rajza is található. Közülök kettő, — egy szobormű tervezete és egy angyalcsoport vázlata a Disputához — tollal van egy és ugyanazon papír elő- és hátlapjára vetve. A harmadik, egy kivételes szépségű ezüstvessző rajz (E. 2., 7.) női aktot ábrázol, ki szemérmes mozdulattal fejét lehajtva, lépni látszik (13. ábra). Ennél a rajznál a művészre vonatkozólag is, a tárgyra nézve is régóta eltérőek a vélemények. A művész kilétére vonatkozó nézetek két név között oszlanak meg, az egyik Bafaelé,

3 a másik Sodomáé.

4 Mivel mindkét párt hívei a súlyos bizonyítékok sorát 1 Crowe und Cavalcaáelle : Gesch. der ital. Malerei. V. k. I. r. Leipzig, 1873,505.1.P. Krióíeller : A. Mantegna. London, 1901, 428. 1. — G. Bernardini : La collezione dei qnadri nel Museo Civico di Verona. Roma, 1902, 1401. 1. — B. Berenóon : Lorenzo Lotto. London, 1905, 39—41. 1. 2 E. v. d. Berekén: Materei der Renaissance in Oberitalien. Wildpark-Potsdam, 1927, 139. 1. :i C. Riiland : The works of Raphael Santi da Urbino. London, 187G, 317. lap. XXXI. szám. — Pulázky K. : Raphael Santi az Orsz. Képtárban. Arch. Ért. 1881. 96—98. lap. — Pulà&ky K. : Raphael Santi in der Ung. Reichs-Gallerio. Ungarische Revue. 1882, Különny. 37—44. 1. — H. J(anitóchek) : Pulszky dolgozatának ism. Repertórium f. K. 1884. 230—231. 1. — E. Müntz. : Raphael sa vie son oeuvre et son temps. IL kiad. Paris, 1886, 612. 1. — R. Föróter : Die Hochzeit des Alexander und der Roxane in der Renaissance. Jahrbuch d. kgl. preuss. K. 1894, 188-189. 1. - Meiler S. : Az Esterházy Képtár története. Bpest, 1915. LXII. 1. * Lermolieff : Kunstkritische Studien über italienische Malerei. Die Galerien Borghese und Doria Pamfili in Rom. Leipzig, 1890, 27., 197., 201. és 300. 1. — G. Fr

izzani : Arte italiana