Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Pigler Andor: Giovanni Antonio da Pordenone ismeretlen festményei

keretekre gyakorolt nagy feszítőereje, a kifejezésnek bizonyos tompított, álmatag jellege és a megfestésnek az a simasága, mely a zöldes-szürkés színárnyalatokkal összefogva olyan benyomást kelt, mintha az ember víztömegen keresztül látná az alakokat. Mindezeken kívül szinte fölösleges külön is rámutatni a tömegek testiségét kidomborító építészeti tagok hasonlóságára s a párkányok egészen azonos szerepére. Ami az ábrázolt típusokat illeti, már helyesen utaltak arra a testvéri hasonlóságra, mely a londoni Szent Lajos-képet a velencei oltárképen Szent Ágoston ábrázolásához fűzi.

1 E belső analógiák alapján tehát tökéletes megerősítést nyer az imént említett feltevés, s így a sollittofestmények sorozata is a Giustiniani Szent Lőrinc-oltárkép keletkezési idejére, az 1532. évre vagy annak közvetlen közelére datálható. A velencei oltárkép és a soffittosorozat nyolc ismert tagja Pordenone «barokk» művészetében átmeneti megnyugvást, rövid «klasszicisztikusx> stílusfázist jelentenek. E fordulat indítékai, amint láttuk, nem kizárólag Velencében, hanem a Terra termán, s méginkább a római művészetben keresendők. Művészi érték szempontjából e «klasszicisztikus» intermezzo emlékei bizonyára nem tartoznak Pordenone elsőrangú, legszemélyesebb teljesítményei közé. Fenomenológiai és fejlődéstörténeti érdekességük azonban kétségtelen, s ezt annál nagyobbnak fogjuk találni, minél inkább szem előtt tartjuk az egykorú velencei festészet általános jellegét, elsősorban a nagy zsinórmértéknek, Tiziano művészetének a harmincas évekből származó emlékeit. A Szépművészeti Múzeum hat képe, mint kétségbevonhatatlanul hiteles alkotások, szerencsésen képviselik Magyarországon a nagy friauli festő művészetét. Annál örvendetesebb ez a körülmény, mert a művésznek egy magyarországi kapcsolata régóta ismeretes történeti tény. Szapolyai János király ugyanis 1535 április 24-én Nagyváradon kelt diplomájával Pordenonét, tekintettel nagy művészi érdemeire és hírnevére, a nemesek sorába emelte, s mindkét nembeli leszármazottainak is a magyar nemességet adományozta.

2 Az okmány szavai szerint a nemesítés kieszközlésében nagy szerepe volt Girolanio Rorario apostoli protonotáriusnak, a Szentszék magyarországi követének, aki szintén Pordenonéból származott s a művésszel már régebben szoros kapcsolatban állolt.

8 János király azonban nemcsak a pápai követnek akart a kedvében járni ; elhatározásában döntő szerepe volt annak az évszázados rajongó csodálatnak is, mellyel a müveit magyarság Itália művészi kultúrája iránt viseltetett, s amely az olasz művészeknek Magyarországon sokszor nagyobb megbecsülést biztosított, mint tulajdon hazájukban.

4 PJGLEP. ANÜOP. 1 C. ./. Ffulkeó : id. h. - Az okmányt közölte Fabio di Maniago : Storia delle belle arti friulane. Ediz. II. Pdine 1823, p. 315 ss. 8 E kapcsolatra nézve 1. : Fabio di Maniago : id. m. p. (54, 80. 4 Fabio di Maniago : Elogio di Giannantonio Pordenone. «Discorsi letti nella I. R. Accademia di Relie Arti in Venezia per la distribuzione de' premi dell'anno 1826», p. 41 : «Nobile fu creato, ma, vergogna dei principi italiani, un re d'Ungberia a lui concesse la diploma».