Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

EZ TÖRTÉNT - Káldy Mária: Múzeumunk negyvenedik születésnapján

gondolatban velünk lesznek. Akadtak olyanok is, akik telefonáltak vagy levélben fogalmazták meg az eltávozásukat kiváltó ok máig kiható fájdalmát, vagy sérelmét. Eljött a nagy nap, június 23-a, melyre százhúsz egykori kolléga jelezte részvételi szándékát. IzgatotCseri Miklós előadását tartja tan vártuk, kik jönnek el, s (HUGYECSEK Balázs felvétele) latolgattuk, vajon mennyire változtunk meg, megismerjük-e majd egymást. És érkeznek sorra a vendégek. Ki megilletődve, mosolygósan, ki tartózkodóan, de mindenkin látszik a várakozásteljes kíváncsiság. Meglepett felkiáltások hallatszanak: „Te vagy?" „Jaj de jó, hogy eljöttél", „Emlékszel?" „Hello!" „De szép ez az épület", s egyre nagyobb hullámokat vet a zsongás, miközben egymásra ismernek, egymásra találnak az egykor volt kollégák. A fiatalok, akik vállalták mellettünk a vendégek fogadását, meglepetten - kicsit talán irigykedve is - figyelik az érzelmi kitörésektől sem mentes jeleneteket. Az ünnepség helyszíne a Néprajzi Látványtár melletti úgynevezett manipulációs tér, ahol az érkezőket Deim Péter s a fotótárukat feltáró kollégák jóvoltából az eltelt 40 év történéseiből válogatott, a falra vetített képek fogadják. „Ez Jancsi és Friderika a rédicsi bontáson." „Az ott Gyuszi a mándi templom építésénél." - hallatszik innen is, onnan is a felfedezés hangja. 11 óra. A terem zsúfolásig megtelt az egykori és a ma még itt dolgozó kollégákkal. Cseri Miklós főigazgató miután köszöntötte a megjelenteket, kéréssel folytatta: „Emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, mert eltávoztak az élők sorából". A háttérben halk zene szól, s a kivetítőn lassan 94 egykori kolléga neve pereg le előttünk. A szemekben az emlékezés könnycseppjei jelennek meg. A szomorú, megható pillanatok után a tettek bemutatásáé a főszerep.