Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

MÚZEUM ÉS TUDOMÁNY - Kiss Kitti: A zománcedények kormeghatározásának nehézségei

izzásig hevítik. A sajtolt és nyomott edényrészleteket szegecsekkel kötik össze (a fazék fülét és lábát, a korsó orrát, a merítő kanál nyelét az edény testéhez szegecselik), esetleg kiperemezik. Ezután következik az előkészítésnek már leírtuk módja és végül a zománcozás. A V-ek gyártásával nálunk a kincstár zólyombrézói vasfinomítója foglalkozik, zománcolássál pedig két losonci zománcoló gyár." A következő kormeghatározó lehet az edények színe. Az Enameled Kitchenware című, 2000-ben, az USA-ban megjelent, zománcedénygyűjtőknek szánt album szerint a korai időszakban Európában fehér színt alkalmaztak. Ennek okaként megemlítik, hogy utánozni akarták a drága porcelán eszközöket, főként a fürdőszobai mosdótálak, kannák esetében. A későbbiekben, a technika fejlődésével, tökéletesedésével a gyárakban egyre több színt használtak. A fehér szín korai megjelenését magyar környezetben, főzőedény esetében a Vasárnapi Újság 1854-ben megjelent hirdetése bizonyítja, melyben „főzőedény fehér zományú" szerepel. A színek itthoni választékának alakulása további vizsgálatokat igényel. Az 1898-as Vas- és fémipari statisztika ehhez is segítséget nyújt, amikor az időszak gyárainak (a két losonci, a kisgarami és az öntöttvas edényeket zománcoló aninai) zománcanyag-készítéshez használt nyersanyagait ismerteti. Ezek közül a szín kialakítását a következő anyagok határozhatták meg (az anyagok mögött a felhasznált mennyiség métermázsában és a szín szerepel): ónoxid 233 q fehér, kobaltoxid 16 q kék, barnakő 0,6 q barna, cinkoxid 5 q fehér, mennige (minium) 3 q vörös, és smalte 2 q kék. Az adatokból látható, hogy elsősorban fehér, kisebb mennyiségben kék zománcot készíthettek, és sokkal kisebb a vörös szín eléréséhez szükséges minium aránya. A külföldi példák alapján elképzelhető, hogy a kék és a vörös szín eleinte csak a peremen jelent meg, ami a díszítés mellett az edény védelmét is szolgálta. A lehetséges színeket a festékek keverésével is előállíthatták, így a korabeli színek megállapításához a további kutatás során a zománcozásban járatos szakember segítsége is szükséges lesz. Újabb nehézséget jelent a korai időszakban (19. század vége, 20. század eleje) alkalmazott színek megállapításánál, hogy a fedőzománc összetétele általában a műhelyek féltve őrzött titka volt. A fehér színre utal a Pallas Lexikon Vas-