Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

EZ TÖRTÉNT - Glatz Ferenc: Fel(el)szállott a páva - Szalay Zoltán kiállítása

Fel (el) szállott a páva Szalay Zoltán kiállítása Szinte körző rajzolta színes foltok egymásba érő színpompája - amit látunk. Csak tudjuk: felülről nézett táncosok. Fénytöredékek kísérte uszadék-testrészek folyama szabályosan kígyózó csíkokban - amit látunk. Csak tudjuk: ütemes lépésekkel egy irányba vonuló embertömeg. Több mint száz éve folyó verseny a festés és a fotózás között veszti itt értelmét: a masinával éppúgy lehet elmosódásában, sejtetésében is pontos képet festeni, mint ecsettel. A múlt század fordulóján élt impresszionisták életlátását jelenítik meg a fotók. Szalay Zoltán fotói. Hát ennyire képes a gép - a lencse, a zársebesség - az emberi szem kiegészítőjévé válni? Tudjuk, a lencse nyitásával, mesterséges fény szabályozásával, a zársebesség lassításával fénycsóvákat, azt kísérő árnyékokat, szabad szemmel soha meg nem látott mozdulattöredékeket varázsolhat a fotós a papírra, vagy akár a vászonra. Ha a lencse a fotós látórendszerének részévé lesz. Ha a fotós megtanul a géppel is látni és láttatni. Hát Szalay Zoltán a magyarországi fotózás mindenese megtanult látni és láttatni. Akár Exa-val dolgozott két színre, fekete-fehérre - úgy 30 esztendeje -, akár Nikonnal, lehet, hogy már Canonnal - most már több színre. (Többször tisztáztuk: szinte mindketten ugyanazt a gépváltás-sort éltük meg. O a mester, én a lelkes amatőr.) Szalay szembenéző, nyílt tekintetű ember. Lencséje is az. Ránk bámuló szemek. Szinte kinéznek a képből. Ránk. Szemek - akár gyanútlan őzike vagy prédára leső, hunyorgó vadmacska szeme is lehetne. Ha kinagyítjuk - kiszakítjuk a fejből - a képernyőn. De a zoomolás-játékkal azonnal felhagyunk, mert e szemek, a szem megjelenítette tekintet nélkül, élettelenné válnak a testek, az öltözékek. Szalay az életet, a szemet, a tekintetet keresi, és találja meg. Talán ez a titka. Talán ezért válik hihetővé, hogy valamikor valóban használták a 100200 éves viseletet, valóban úgy locsolkodtak, ünnepeltek, temetkeztek, ahogy azt a ma beöltözött fiatalok bemutatják. Ahogy - a korábbi kiállításáról készült fotóalbumot lapozva - elhisszük neki, hogy a politikus is ember módjára elhagyottnak érezhette magát, vagy talán mosolygott a maga kínos kiszolgáltatottságán. És hiszünk neki ma is - e nagyon is mérgesen civakodó magyar világban - amikor egy villanásra optimizmust sugall. A mostani képsorban az üdén kedves kislány arca. Sokác lány - írja röviden a kép alá Szalay. A többit már a