Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 3. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

GYŰJTŐÚTON - Vass Erika: Kutatóúton Erdélyben

Az 1645-ben épült homoródalmási lakóház (VASS Erika felvétele) mányos életmód továbbélését mu­tatja az az 1957-ben épült ház, amely külsejében és berendezésé­ben korábbinak tűnt, csak a mester­gerendán szereplő évszám árulta el az építés évét. Emellett a székely­keresztúri múzeum restaurátorával, Domokos Leventével a Homoród mentére és Székelyvarságra jutot­tunk el. Útjaink során megismertük egy­egy vidék népi építészetének jellegzetes vonásait, az elmúlt 200-300 év vál­tozásait. Egy-egy tájegységen belül azonban anyagi okok miatt nem lesz le­hetőségünk árnyalt kép bemutatására, ezért a koncepció kialakításakor ar­ra is ügyeltünk, hogy ne mindenütt a legreprezentatívabb épületeket vá­lasszuk ki, hanem az Erdély épületegyüttesben egyaránt jelenjenek meg módosabb és szegényebb rétegek. Arra is ügyeltünk, hogy - bár a néprajzi kutatások erre jó alapot nyújtanának - ne Kolozsvár környékéről kerüljön ki a legtöbb ház, hanem arányosan Erdély magyarlakta területeiről. Figye­lembe vettük azt is, hogy az épületegyüttesnek Erdély vallási sokszínűséget is reprezentálnia kell. Az alábbiakban néhány jellegzetes épületet mutatok be, melyek népi épí­tészeti fölmérése az elkövetkező évek egyik feladata lesz. Szilágyerkeden özv. Szántó Erzsé­bet háza kétosztatú (ház, pitvar), tornác nélküli töltéses. A helyiek meghatározása szerint „paticsfalú" (sűrű cölöpvázas fal sövényfonással, sártapasztással), melynek pontos szerkezeti kialakítását a bontás alatt lehet tisztázni. Fedése taposott szal­ma volt. A kemencét még kb. 20 éve dobták ki, de a pitvarban látszik a füstfogó. Az asszony férjhez jött eb- M 1957 " ben é P ített siklódi lakóház & J J J (VASS Erika felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents