Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MÚZEUM ÉS TUDOMÁNY - Kiss Kitty: Öntöttvas és zománcozott edények gyártása

18. századi üzemek, nagyolvasztóval való felszerelésük sorrendjében: Bogsán (1721), Rhónic (1740), Kislőd (1762), Munkács (1780). A 19. század első felében további technikai újításokat vezettek be (meleg levegős fújtatás, kavarókemence, széntüzelés), 1850-re a kis vashámorokat szinte teljesen felváltották a nagyolvasztók. Az eleinte manufaktúrákban készített öntöttvas konyhaedények használata a nagyobb magyarországi városokban a 18. század végén, a parasztság körében a 19. század második felében terjedt el, a gyártási helyek közelében korábban is használatba kerülhettek. A korai edénytípusok a népi fazekasságtól átvett fazék- és lábasformákat követik. A 19. században az öntöttvas edények mellett megjelennek a zománcos edények is. A zománcozás korai díszítő technika, a 18. századig főként művészeti és vallásos tárgyakat készítettek ezzel a módszerrel. Vasedények zománcozásával elsőként a Németország keleti részén fekvő lauchhammeri gyár foglalkozott a 18. század második felében, majd nagyobb figyelmet csak az 1815 utáni években fordítottak e dologra. A jó eredmények láttán több német öntőműhely kezdte edényeit zománcozni, 1824-ben már öt ausztriai és német gyár foglalkozott edények zománcozásával. A Vasárnapi Újság hirdetései között 1854-ben „főzőedény fehér zományú", 1859-ben „legfinomabb zománczozott főzőedények, öntöttvas- és sajtolt pléhből" szerepelnek. Ezek az edények valószínűleg külföldről, Ausztriából származtak. A hazai zománcozás megindulása után is jelentős behozatalra szorult az ország, és igényeit főként éppen Ausztriából fedezte, ahol 1899-ben már 18 gyár foglalkozott zománcozott lemezedény gyártásával. Lábas Lábas lábas (DEIM Péter felvétele) (DEIM Péter felvétele)