Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MÚZEUM ÉS TUDOMÁNY - Zentai Tünde: A dél-dunántúli temető

A dél-dunántúli temető A 2005-ben elkészült Dél-Dunántúl tájegység egy református temetőt is magában foglal. Az alábbiakban a temető rövidített telepítési és botanikai tervét adjuk közre. Előzmények A Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményében 57 dél-dunántúli - Baranya, Tolna és Somogy megye kilenc településéről származó - sírjel van. Az őcsényi sírkő kivételével valamennyi fából készült. A nagypeterdi és gerjeni fejfákat Zentai János útmutatása alapján Csalog Zsolt, a többit én gyűjtöttem 1968 és 1973 között. Két fontos típus képviselőit helyi fejfafaragókkal készíttettem el: kettőt Csányoszróban Bráda Józseffel és négyet Nagybajomban Bek Gergely Istvánnal, ezekben a falvakban ugyanis nem volt mód régi darabok megszerzésére. A sírjelek azokról a kistájakról származnak, ahonnan az épületeink, de sajnos, csak kettő - az őcsényi és a szennai - került a házzal azonos településről a múzeumba. E korántsem szerencsés helyzetnek több oka is van. A fontosabbak közé tartozik az a tény, hogy a sírjelek gyűjtése előbb történt, mint a dél-dunántúli tájegység tervezése. Az akkori koncepció szerint a temető különálló tematikus egységet képezett volna, következésképp a gyűjtés a fő sírjelváltozatok megszerzésére irányult. Mire a Dél-Dunántúl tájegység muzeológiai terve véglegessé vált, a temetőkből eltűntek a fejfák, a házainkhoz tartozó családok közül pedig csak az őcsényi ősöknek voltak megszerezhető kő síremlékei. A bemutatási cél a hagyományos dél-dunántúli temetőkultúra érzékeltetése, különös tekintettel a temetőnek a település egészében elfoglalt helyére, a temetkezés rendjére, és mindenekelőtt a népművészet egy sajátos műfajának, a fejfafaragásnak a Dél-Dunántúlon igen változatos formakincsére. Az őcsényi telek esetében pedig rá tudunk világítani a családtörténet, az életmód, a lakáskultúra és a temetkezés egzakt kapcsolatára. A bemutatás ideje a 19-20. század. A legrégibb sírjel - az őcsényi sírkő 1874-ből való, a fejfák a 20. században készültek, de múltjuk a 16. századig, stílus- és formaviláguk pedig a 19. század közepéig követhető.