Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

AKTUÁLIS - Alabin - T. Bereczki Ibolya: Mád a 19. század közepén - Egy orosz katonatiszt feljegyzései 1849-ből

A magyarok lakóháza, gyakran még a szegényebbeké is, általában két részből áll. Az első és hátsó részt egy nagyobb helyiség választja el, s ebben van a tűzhely. Használati tárgyaik is mások, mint a mieink, a vizet például nem vödörben, mint nálunk, hanem változatos formájú korsókban tartják, s azok száját pedig, hogy ne érhesse szemét a vizet, átlyuggatott cserépfedővel zárják le. Általában nagyon sok a kút, azok a törökök kútjaira hasonlítanak: kör alakúak, s a belső részüket a mi fagerendáink helyett téglával építik ki. Majdnem valamennyi házhoz tartozik egy-egy külön lejáratú, kövezett pince is. A pincékhez (a tulajdonos vagyoni helyzetétől függően) több oldaljárat tartozhat, ezeket boltíves tartóoszlopokkal, falakkal és bemélyedésekkel képezik ki. Némelyik pince az oldaljáratokat is beszámítva - egy versztánál is hosszabban nyúlik a föld alá. Az ilyenekben, évek szerint beosztva, sok-sok esztendőkön, akár száz éven át érlelik a bort. Van egy olyan pince, azt állították, úgy emlékszem, hogy Szántón, azaz az egyik legjobb minőségű tokaji borfajta termőhelyén -, amelyben a kis híján száz esztendővel ezelőtt a különböző európai uralkodóházak részére megvásárolt s megbízottjaik által lepecsételt hordókat őrzik. Az udvari szállító minden esztendőben eljuttatja gazdáihoz az esedékes legöregebb hordót, s helyére mindig egy-egy újabbat visznek érlelődni a pincébe. Lehetséges ám, hogy az egész csak legenda, amit el akartak hitetni velünk, arra a kérdésünkre ugyanis, hogy hol tekinthetnénk meg e ritka nevezetességet, kitérő válaszokat adtak, az ilyen pincéket titokban tartják, mondogatták, a jelenlegi zavaros helyzetben pedig, úgy mondták, még a kijárataikat is befalazták, s a gazdáikon kívül nem találhat rájuk senki sem. A fentebb említett ebédet az egyik ilyen pincében a leggazdagabb mádi borkereskedő, a zsidó Tapfelbatl rendezte számunkra. Ebéd előtt szíves házigazdánk végigvezetett bennünket a pincéjén, az összes járatokat és átjárót megmutatta, s unszolására mindenhol megkóstoltuk a bort. Pincelátogatásunk végére, beismerem, úgy agyonkóstoltuk magunkat, hogy az ebédhez is alig tudtunk már hozzákezdeni. De az itt kínált remek bornak sem állhattunk ellent, hisz életünkben aligha ihatunk többé ilyen bort. Némelyik borának árát maga a gazda öt aranyra becsülte üvegenként. Pjotr Vlagyimirovics Alabin: A magyar háború. In: A magyarországi hadjárat 1849. Orosz szemtanúk a magyar szabadságharcról. Európa Könyvkiadó Budapest, 1988. 39-223. Közreadja: T Bereczki Ibolya