Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2005 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
AKTUÁLIS - Bardócz Csesznák Éva: „Szülőföldem szép határa..."
„Szülőföldem szép határa " ...meglátlak-e valahára? E címmel hirdettünk fotópályázatot tíz és húsz év közötti diákok részére a múzeum újonnan megnyitott Dél-Dunántúl tájegységéhez kapcsolódóan. Célunk elsősorban az volt, hogy Tolna, Baranya, Somogy és Zala megye még helyben fellelhető néprajzi értékeit a mai fiatalok optikáján keresz. , ... , , A nyertes csapat (DEIM Péter felvétele) tul is bemutathassuk, másod- ' r v ' sorban pedig az, hogy felkeltsük e fiatal korosztály érdeklődését a környezetükben fellelhető emlékek iránt, megláttatva azok szépségeit. A pályázat meghirdetésére már ez év tavaszán sor került, így az egész nyár a gyerekek rendelkezésére állt, hogy „...bejárják Tolnát, Baranyát..." és téma után kutassanak. Különböző témakörök - „táj-kép", „élet-kép", „örökségünk", „édes-szüle" - meghatározásával és példákkal segítettük a fiatalokat a kutatómunkában, hiszen nem egyszerű egy mai fiatalnak úgy szemlélni saját környezetét, hogy fel tudja mérni, mi az, amit érdemes megőrizni az utókornak. Igazi néprajzi gyűjtőmunkát igényelt az utolsó, „Archív" témakör. Ebben a kategóriában olyan, „adatolt" amatőr fotókat vártunk, melyek a dél-dunántúli emberek életének fontosabb eseményeit örökítették meg a 19-20. század fordulójától az 1970-es évekig. Az őszi iskolakezdés után szívet melengető anyag gyűlt össze. 38 pályázótól összesen 252 pályamű érkezett, melyek közül 84 volt a mai, és 168 az archív felvétel. Örömteli feladat hárult a zsűri tagjaira, kiválogatni a díjra érdemes munkákat. Győri Lajos zsűri-elnök, a Magyar Művelődési Intézet fotó szakreferense és Deim Péter fotóművész kollégánk a jelent megörökítő fotókat, T Bereczki Ibolya a múltat őrző archív képeket értékelte. A be-