T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2005 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
hához igazodik. A sarokpadot csak az első konyha felőli, közre néző ablak szögletébe tudták állítani. így, ha valaki belépett, a távolabbi jobb sarokban megpillantotta a „vetött ágy"-at, ami érdemes volt a figyelemre, mert egy bajai és három szedett szőttes hosszú párnát (derékaljat), s köztük hármasával - szedett hímű vánkosokat, alul két lelógó díszlepedőt pillantott meg a Hartán készült festett, csikófejes, remek ágyvég mögött. Az ajtóval szemközt, az ágy és a kályha között magasodhatott a „fönnálló" ruhás almárium, tele háziszőttes textíliával. A fali téka alá éppen befért a kiskászli, ezt követte egy szerényebb ágy az ajtó mögött, amiben télen Bálint András aludt. Az ágyak előtt tisztaszobába való virágos festésű deszkaszékek sorakoztak. A falon a sarokpad fölött festett, asztalos készítette tálas polc húzódik, kancsókkal, bokályokkal, cseréptányérokkal. Mellette virágos schwartzwaldi óra mutatja az időt. A klasszicista jellegű nagyasztalt ünnepi háziszőttes abrosz takarja. A pad ablakfelőli végénél szép - az utódok által is becsben tartott - tulipános láda helyezkedik el, tetején díszes kisládával. Fölötte a két ablak közt volt a helye a tükörnek. A szoba földjét, faltól-falig, házilag szőtt rongyszőnyeg borította. Kényelmi, illetve „higiénés" berendezési darab a homokkal töltött virágos köpőláda a sarokpad és az ajtó között a földön, szerepe azonban inkább csak jelképes. A hátsó konyha szabadkéménye alatti padkán nyílt tűzön főztek. Ide nyílik a tisztaszoba kályhájának a szája, mögötte a sarokban katlan helyezkedik el rézüsttel. A cserépedényeket itt is a füstgerenda fölötti fazekas polcon tartották. A padláslépcső oldalánál egyszerű vizespad áll vizeskorsóval, mögötte mosogatópad bújik meg, cserépvájdlinggal, és néhány leborított elmosott edénnyel, a kéménypillér szögletében még éppen elfért a konyhakászli. A pillér mögött kisszék van, amin teknőben mosakodtak, a másik pillérlábhoz pedig egy alacsony, bekötött szék támaszkodik, az idős gazdaasszony ülőhelye. A konyhában a katlan közelében bemutatjuk a ruhapárolást: a nagy szapulókádat V-alakú szapulószéken, kis csöbörrel és teknővel, a kád tetején keresztbe rakott söprűvel és vaslapickával, amit azért tettek rá, „hogy éjjel a boszorkány rá ne okádjon a ruhára". A felsoroltakon kívül számos egyéb, szükséges berendezési tárgy kap helyet a falakon és tároló bútorokban. A kémény bő torkában rudakból álló láncra erősített húsfüstölő rács függ.