T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2005 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

A temető A település nemcsak az élők világa, így a múzeumi faluhoz is hozzátartozik a temető. Benne a hagyományos dél-dunántúli temetőkultúrának és a népművészet sajátos műfajának, a fejfafaragásnak állítunk emléket. A dél-dunántúli fejfák formakincse különösen gazdag változatokban. A temetőkert a falu szélén helyezkedik el, gyalog a muraszemenyei telket megkerülve, kocsiúton a falukapun át lehet megközelíteni. Harminchárom 19-20. századi református sírjel áll benne. Az egyes településekről származó sírjelek rövid sorokba rendezett csoportjai elkülönülnek egymástól. A temető belső útjának bal oldalán baranyai fejfák láthatók Vajszlóról, Szaporcáról, Gyöngyfáról és Csányoszróból. Jobb oldalon, a főbejárat felől a Tolna megyei Ocsény és Gerjen síremlékei foglalnak helyet, majd a szennai, a nagypeterdi és a nagybajomi fejfák következnek Somogy megyéből. A temető nagykapujától jobbra lévő sírkő őcsényi házunk tulajdonosaié volt. Valamennyi fejfát az említett falvakban gyűjtöttük, műtárgyvédelemi okok miatt azonban némelyiknek csak a másolatát állítottuk föl, hatot pedig az 1970-es években még működő fejfafaragók készítettek a helyszínen: két fejfát Bráda József Csányoszróban, és négyfondort Bek Gergely István Nagybajomban. A fejfák alakja - elsősorban a csúcs formája - néhol még őrzi a nemek szerinti megkülönböztetést; ezt a tárgynyelvi jelbeszédet itt a vajszlói és a nagybajomi sírjelek képviselik. A férfiaknak mindkét faluban hegyes végű fejfát faragtak. 60. kép. Fej fa Botykapeterdről (ZENTAI Tünde felvétele)