T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2004 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)

Viga Gyula: Az Úr lova

Az Úr lova* A szamár az egyetlen nagytestű emlős, amelyből Afrikában neveltek háziállatot. Afrika és Ázsia népeinek életében játszott szerepéről az antikvitástól kezdve sok adat tanúskodik. Rendkívül fontos málhás állata volt az ókori hadseregeknek, s a Kr. e. 3. évezredtől gyakran ábrázolják a legkülönbözőbb mezőgazdasági munkák (aratás, hordás, nyomtatás, vízhordás stb.) közben. Jelentős szerepet játszott az ókori Görögországban és Rómában: kistermelők, kertészek, molnárok háziállata volt. Malomkövet forgatott, öntözéshez vizet emelt ki forgatható szerkezetek segítségével. A Földközi-tenger medencéje és az Egei-tenger térsége karakteres mezőgazdálkodásának jellegadó háziállata volt a középkor és az újkor évszázadaiban is, a magasabb térszínek hasznosítása a szamár nélkül jószerével elképzelhetetlen volt. Általános volt alkalmazása Európa más tájain a középkori üzemekben és bányákban. Az Ibériai-félsziget száraz területein, ahol a kisparcella művelése volt uralkodó, a ló szerepét is átvette a mezőgazdálkodás igaerejében. Nyugat-Európa nagyvárosainak arculatához a korábbi századokban hozzátartozott a szamár, mely kordékba fogva hordta az élelmet az árucsarnokokba. Nélkülözhetetlen volt segítsége a kolostorok, várak vízellátásában csakúgy, mint a szőlővidékek művelésében (trágyahordás, vízszállítás stb.). Az európai néprajzi irodalom gyakran a pásztorkodás kapcsán tesz említést a szamárról. A Balkánon a pásztorok fontos háziállata, gyakran a nyáj vezérállata volt, s pótolhatatlan teherhordó a völgyi települések és a hegyi pásztorszállások között. Málhás állata volt a Kárpátok magashegyi pásztorainak is, mely átalvetőkben, bőrtömlőkben szállította a tejtermékeket. Mára meglehetősen árnyalt képünk lehet a szamár hasznáról a történeti Magyarország területén is. Bár elsődlegesen a pásztorok teherhordó állataként tartja számon a szakirodalom, hasznosítása az Árpád-kortól kiterjedt a kolostorokba, kastélyokba való vízhordásra, taposómalmok, vízki* Elhangzott 2004. július 2-án, Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban