T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2003 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

H. Csukás Györgyi: Balaton-felvidéki bútorok

Kenései fél sarokpad (BÁLINT János felvétele) menyasszonyi láda, amelyen a kenései pad írásával megegyező betűkkel van felvésve: „N. Sári Éva Anno 1823." A szennai szabadtéri gyűjteményben is felfigyeltem egy az előzőkhöz nagyon hasonló sarokpadra. A Zóka Peti-féle házban kiállított, felirat nélküli sarokpadról Kapitány Orsolya szíves információját idézem: a képen ábrázolt kádártai és kenései sarokpadokhoz nagyon hasonló, 78.16.8.1-2. leltári számú sarokpad a zselickisfaludi szőlőhegyről került a múzeumba. Minthogy ez ép példány, eredeti hossza: 170 cm, szélessége: 36 cm, magassága: 84 cm. Bár a bemutatott bútorok egyike sem Szentkirályszabadján került elő, mégis okkal feltételezhető, hogy szentkirályszabadjai asztalos készítette őket. Ez volt ugyanis az a bútorközpont, ahol már ebben az időben, a 19. század elején is 8-10 asztalos dolgozott a veszprémi céh filiális mestereként, az anyacéhtől mindinkább függetlenedve, elsősorban falusi megrendelők igényei szerint. A 19. század közepétől számos bizonyíték van kiterjedt vásározó tevékenységükre, ekkor azonban már elsősorban polgári jellegű, szétszedhető szekrényeket szállítottak Veszprém, Győr, Fejér, Tolna és Somogy megyébe. Az itt bemutatott bútorok többsége, köztük a kisnemesi megrendelőnek készült feliratos láda és pad, a Szentkirályszabadjával szomszédos, ugyancsak erős református lakossággal rendelkező falvakból származik. A Szennán kiállított, Zselickisfaludról származó példány azonban arra mutat, hogy a szentkirályszabadi asztalosok már ekkor is eljártak vásározni távolabbi vidékekre, és padokat is árultak - nyilván szétszerelt állapotban szállítva. Az említett bútorok azért is említésre méltók, mert egy kéz készítette őket, és igen jól példázzák, hogyan alkalmazta az asztalos a meglehetősen