T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2002 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

Kecskés Péter: Külterületi kőépítmények a Felföldi mezőváros tájegységben

A felföldi, középhegységi, főként vulkanikus eredetű szőlőföldeken a termesztőhelyek középkori épített rendszerének a 18-19. században állandósult, kutatható emlékei maradtak meg. A 200-400 m magas, déli fekvésű, 5-20%-os lejtésű teraszos szőlőterületeken általában nem voltak lakó- és tárolóépítmények. A mezővárosi anyagban egyrészt a „házi pincés", másrészt a pincedombokon, pinceszereken a belterületet övező régiókban a „lyukpincés" bortárolást regisztrálhattuk. A múzeumi terület déli/délkeleti fekvésű része a 19. századi kataszteri térképek szerint is szőlős-gyümölcsös, részben erdősült felületekkel rendelkezett. Ezen a vulkáni törmelékes, savanyú erdei talajon javasolhatjuk a gazdaság- és építészettörténeti rekonstrukciót. A Felföldön a szőlőhegyi teraszok két jól elkülöníthető típusa ismert. A föld- és a kőgátak kialakítása azonban nem kistájakhoz, hanem helyi terepszintekhez és termesztési hagyományokhoz köthető. A talajerózió munkája és a szőlőföld visszapótlásának rendszere határozta meg a gátak építését. A földgátak, mikroteraszok közvetlenül a rétegvonalakra épültek, általában egy méter magassággal és két méter padkaszélességgel, többnyire csak egy szőlősorral. Ezeknek vizét a rétegvonalakra merőleges mezsgyesorok vagy kőgátak vezették el. Tehát a termőföld védelmét, a kedvező vízmegtartást és a szükséges vízelvezetést is megoldották. A kőgátak, kőteraszok építése nagyobb összefüggő szőlőhegyek jellemzője volt. Helyi bányakőből, földfeltörésből (rigolírozás) kitermelt görgeteg kőből patakkőből „összefaragva, szárazon", esetleg agyagtömörítéssel építettek te raszokat. E kőépítkezésnek specialistái ismertek voltak (Mecénzéf Erdőbénye, Noszvaj, Sirok, Gyöngyössolymos stb.) A kőgátak alapozási A gyöngyöspatai szőlőhegyek alatti pincecsoportok (1. Pilishegy, 2. Várvölgy, 3. Kecskekő, 4. Alszög)