T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2001 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

Jelentés a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2000. évi tevékenységéről A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közel három évtizedes önálló működé­sében egyedülálló évet jelentett a 2000. esztendő. Egyetlen alkalommal sem került még sor egy teljes tájegység épületeinek egy időben történő fel­építésére, és teljes berendezésükre, mint ahogyan ez a Bakony, Balaton­felvidék tájegység esetében történt. Soha nem vettek még részt ilyen nagy számban múzeumi tájegységmeg­nyitón szakmabeliek és épületeink származási helyeinek lakói, mint ebben az évben. A múzeum történetében első alkalommal fordult elő, hogy a leg­magasabb rangú közjogi méltóság, Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitot­ta meg 2000. szeptember 20-án kiállításainkat. A megnyitón vendégeink között köszöntöttük José Maria Ballestert, az Európa - Közös örökségünk kampány főkoordinátorát, s megnyitónk e nemzetközi eseménysorozat zá­ró rendezvénye lehetett. Ilyen nagy számú, a látogatók széles körének érdeklődését kiváltó, a nyitvatartási időszak egészét kitöltő sorozatot sem szerveztünk még, mint amilyen a Mindennapi élet az ezeréves Magyarországon című programunk volt. A korábbi évek gyakorlatát messze meghaladó számú társadalmi szer­vezettel, települési önkormányzattal, intézménnyel működtünk együtt. Ki­emelkedő jelentősége volt a Veszprém megyei önkormányzattal, helyi ön­kormányzatokkal, a veszprémi múzeummal, a megyei művelődési intézet­tel, az egyházzal, népművészekkel és folklóregyüttesekkel kialakult gyü­mölcsöző kapcsolatunknak. 2000-ben tovább folytattuk az alföldi mezőváros tájegység építését, s au­gusztus 20-án - ünnepélyes keretek között - adtuk át a közönségnek mú­zeumunk technikatörténeti különlegességét, a Dusnokról származó szél­malmot. 2000. szeptember 20-ára felépült a jászárokszállási fogadó, s már ebben az épületben tarthattuk az új tájegység megnyitását követő ünnepi fogadást. Fontos eseményeink között tartjuk számon a Szabadtéri Néprajzi Múze­um életében a Magyar Néprajzi Társasággal közösen megszervezett Nép-

Next

/
Thumbnails
Contents