T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: Bakony, Balaton-felvidék tájegység (TÉKA 2000 1., Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2000)

H. Csukás Györgyi: A Bakony, Balaton-felvidék tájegysége

röző változata terjedt el. A füstöskonyhák megszűntével sok esetben helyiségeket választottak le a tornácból helynyerés céljából, amely végül zárttá vált. A korábbi, faragott keményfa födémeket fűrészelt fenyőgerendákból és deszkákból készült födémek váltották fel, és a füstmentessé vált házak utcai oromzatát is gyakran díszítették vakolatornamentikával. A Bakony, Balaton-felvidék tájegység épületállománya a kőépítkezés különféle változatait mutatja be. Már a legkorábbi koncepcióban négy porta felépítése szerepelt, amihez közösségi, szakrális és külterületi objektumok sora csatlakozott. Ezek a vízimalom, az olajütő, a mosó, a katolikus templom, a temető, a kálvária, a tűzoltószertár, a vásártéri cédulaház és a szőlőhegyi pincék. Az első lakóházak kiválasztására és bontására már az 1960-as évek végén és a 70-es évek elején sor került. Ekkor kristályosodtak ki a bontás módszerei, a dokumentálás módja. A korai újraépítési javaslatok és berendezési tervek még a lakóházak legkorábbi, lehetőleg építéskori állapotának rekonstruálását célozták. Azóta a koncepciónk lényegesen változott: ma már inkább a változások, a fejlődés tendenciáinak bemutatására törekszünk. Hosszas mérlegelés után döntjük el, hogy egy-egy ház, porta - akár több évszázados - életének melyik periódusát örökítjük meg. A bemutatás korával egyre jobban közelítünk a jelenkorhoz. A tájegység épületei a 18. század közepe és a 19. század vége közti 150 év alatt épültek, az építészeti megjelenítés és a berendezés a 19. század közepétől az 1940-es évekig tartó periódust öleli fel. Változás történt az építmények felépítésének módszerében is. Amíg az 1960-as, 1970-es években még válogathattunk a pusztulásra váró értékes épületekben, amelyeknek a múzeumba való áttelepítése mindenképpen az értékmegőrzés egyetlen lehetséges módja volt, addig mára jelentősen megváltozott a helyzet. Vidékünkön ugyanis az utóbbi évtizedekben a falusi házakat, szőlőhegyi pincéket egyre gyakrabban alakították át nyaralóvá, így ezáltal megnőttek az épületek helyben történő megőrzésének lehetőségei. Az amúgy is műemléki védettséget élvező, kevés példánnyal képviselt építményeknek (katolikus templom, kálvária, mosó) a bontással járó áttelepítésére pedig kísérletet sem tettünk, hisz lebontásuk