T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1999 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Kecskés Péter: Erdélyi Zoltán (1931-1999)

az „anyamúzeum" keretei között. Ekkor látta el a falumúzeum osztály vezetését, majd a nyilvántartási csoport irányítását. Vargha László tanítványaként, majd munkatársaként népi építészeti dokumentációkat állított össze jelentős terepmunkák során és után. Az első építmények bontásánál, dokumentálásánál és áttelepítésénél „gyakorló" muzeológusként is részt vett. Ebben az időszakban jelentős gyűjtőtevékenységet folytatott az Országos Műemléki Felügyelőség és a Néprajzi Múzeum szervezte „falukutatásában, S a Erdélyi Zoltán és Vargha László 1962-ben falvak bel- és külterületi építményeinek dokumentálásában. E munkáját később is eredményesen folytatta. A sors forgandósága révén Erdélyi Zoltán e múzeumi-tudományos körből kikerült. 1971-1974 között a Dunakanyar Intéző Bizottság titkáraként tevékenykedett. Múzeumi tudományos főmunkatársként dolgozott 1974-1982 között a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatóságán, Tata, illetve Esztergom központtal. Helytörténeti kutatásokat irányított, komplex népi építészeti felméréseket szervezett (Esztergom), a főként dunántúli területeken folytatta népi építészeti vizsgálatait. A rákospalotai múzeum tudományos munkatársa volt 1982-1992 között, ahol jelentős tárgygyűjtő és archiváló eredményeket ért el. Erdélyi Zoltán gyűjtő, akkumuláló alkatú, a tények és adatok mélyére ásó típusú kutató volt. Keveset publikált, amit megírt, annak is csak egy részét jelentette meg. Az 1990-es években elhatalmasodó betegsége akadályozta munkásságának kiteljesítését. Néprajzi hagyatékát, fényképeit, gyűjtőfüzeteit, kéziratait és felméréseit felesége, Fehér Judit néprajzkutató megőrizte, az ő segítségével az anyag a Szabadtéri Néprajzi Múzeum bir-