Bíró Friderika, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 1998 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

süllyesztett padlójú része volt. A szép számmal található néprajzi analógiák alapján feltételezhető, hogy csak a közlekedő és munkatér volt a földbe mélyítve, körülötte padkaszerűen megemelve helyezkedtek el a fekvőés tárolóhelyek. így építették időszakos hajlékaikat még századunkban is a dinnyések, halászok, pásztorok, kubikosok és erdőmunkások. A Szarvasgedén megépített ház szerkezetét 3 darab ágas és a rájuk fektetett szelemen tartotta. A szelemenre akasztották a horogfákat, melyek ferde oldalait ágakkal terítették be, majd szalmával és földdel fedték le. A horogfák végei mintegy egy méterrel a gödör szélén túl támaszkodtak a földre! A ház gödrét csak a szerkezet megépítése után ásták a tető alá, bizonyítva, hogy az építkezésnek ez a formája magyarázatot ad a régészek megfigyeléseikre. A szarvasgedei ház rekonstrukciójával a hazai régészeti gyakorlatban először sikerült egy Árpád-kori veremházat teljes egészében megépíteni és használhatóságát bizonyítani. A munkacsoport tagjai voltak: Bencze Zoltán régész, Takács Miklós régész, Gyulai Ferenc archeobotanikus és Sabján Tibor építész-néprajzkutató. Sabján Tibor A felépült veremház