H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

Az értékmentő munkát később is folytattam. 1965-ben nyári szabadságom alatt, ott sátorozva a balatonudvari református temető szív alakú sírköveit mértem fel. A felmérést követő tíz év alatt öt sírkő tűnt el a temetőből. De a rajzok és fotók megőrizték a régi halotti emlékeket. (A dokumentációt az Országos Műemlékfelügyelőség vette gondozásába.) A felmérés tanulságait „Sírjelek" című írásomban ismertettem (Magyar Építőművészet 1977/1. 54—55). Az évente elhunyt 100 ezer magyar sírján döntő többségében esztétikailag alacsony színvonalú műkő síremléket állítanak fel. Temetőink halottkultusza ugyanazt a pénzügyi potenciát fitogtató vonást viseli magán, mint a családi-ház építés csicsás kerítés-divatja. A balatonudvari régi temető 1796-tól 1892-ig datált faragott kőemlékei — melyek készítőinek egyikéről Eötvös Károly is megemlékezett - jól mutatják, hogy a nemes egyszerűségű sírjelek ódon bája és a kőfaragó mester népi zamatú írástudománya utolérhetetlen értéket képviselnek. Jelenleg mint a XVIII. kerület főépítésze, Pestszentlőrinc és Pestszentimre építészettörténetére vonatkozó emlékek gyűjtésével foglalkozom. Erről készített híradásaim a Műemlékvédelem című folyóirat hasábjain látnak napvilágot. Vargha Laci bácsi indított el engem is azon az úton, amelyen haladva, mindig őt követve, figyelő szemmel jártam a világban, és ha tehettem, szerény eszközeimmel próbáltam rögzíteni az utókornak rohamosan pusztuló építészeti emlékeinket. Ezt a mentalitást neki köszönhetem. Halála 10. évfordulóján ezzel az írással adózom emlékének.