H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

Timon Kálmán: Emlékmozaikok Vargha Lászlóról 1957-től 1962-ig jártam a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Az egyetemi leckekönyv tanúsága szerint — amit ebből az alkalomból előkerestem a sublódfiók mélyéről - a IV. év II. szemeszterében heti 3 órában Népi építészettörténetet hallgattunk, melyet Dr. Révhelyi Elemér és Dr. Vargha László adott elő, a drága emlékezetű Vargha Laci bácsi. Fiatal „gólyák" voltunk, amikor először jött be az előadóterembe, és meghívott bennünket — a témája iránt érdeklődőket — tanszéki szobájába, és szívélyes hangú személyes beszélgetések során atyailag ösztönözte az építészhallgatókat — köztük engem is — a népi építészeti emlékek szeretetére, megóvására és — amit mi akkor a képességeink szerint tenni tudtunk — fölmérésére, dokumentálására. Településeket, felmérendő objektumokat ajánlott, irányította munkánkat, anyagi támogatást szerzett és a feldolgozást tanácsaival segítette. Balatonakaiiban faluképi vizsgálatot végeztem vezetésével. A kőfalú, íves tornácú, nádfedésű, hagyományőrző épületek mellett a község új parcellázású részén megjelentek a sátortetős, cserépfedésű kockaházak — a balatonfelvidéki tájtól idegen — első képviselői. Ajánlására 1961-ben a Baranya megyei gabonatároló hombárokat mértem fel a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzkutatójának, Füzes Endrének a közreműködésével. A felmérés eredményéről „Mobil építészet" című írásomban számoltam be (Magyar Építőművészet 1971/3. 52—53.), aktuális összevetést téve a mobil építészet határmezsgyéjén mozgó utcai kisarchitektúrák - újságosbódék, telefonfülkék, virágtartók — ízléstelenül deformált alakzatú világa és a Baranya sokacok lakta falvaiban elterjedt szántalpas gabonások között, melyek a valódi célszerűséget, spontán artisztikumot, tökéletes szerkezetiséget sugározzák, s az elvontathatóság révén az igazi mobilitást testesítik meg.