H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

Vargha László akkoriban - mai szóval élve - a hazai szabadtéri múzeumok szakmai „menedzsere" volt. 1959-ben az MTA közgyűlésén elhangzott az óhaj, hogy jó volna, ha hazánkban is létrejönne egy központi szabadtéri múzeum. Az Építés- és Közlekedéstudományi Műszaki Egyetem részéről Vargha Lászlót bízták meg a múzeum szervezésével, magam a Múzeumi Főosztály,, illetve a Néprajzi Múzeum megbízásából kerültem Vargha László munkatársaként a Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum szervezésére 1961-ben létesült Operatív Szakbizottságba (tagok voltak még: Szolnoky Lajos és Füzes Endre). Hosszú éveket dolgoztunk együtt. 1960-1962 között a Hazafias Népfront megrendelésére elkészítettünk egy kétkötetes kéziratot a létesítendő szabadtéri gyűjteményről. Számos közös kiszállás emlékét őrzöm, amikor egy-egy építményt, épületegyüttest kellett megtekintenünk, vagy a szabadtéri múzeum számára kiválasztanunk. Jártunk együtt Kecskeméten, Kiskunhalason, Szentlőrinc-pusztán, Bugacon és környékén, Kiskőrösön, Kenderesen és környékén, a Balaton mindkét partján, Göcsejben és a Laci bácsinak oly kedves Vas megyében. Itt jut eszembe egy vele kapcsolatos emlékem. Egy alkalommal, kecskeméti kiszállásunkkor időt szakított egy Széchenyi-városi porta megmutatására. A ház tulajdonosai jó ismerősei voltak Laci bácsinak: régi paraszt-polgári család, amelynek már alig telt arra, hogy fenntartsa magát, mégis őrizte téglával kirakott, parasztvirágokkal teli csodálatos udvarát, apróbb gazdasági építményeit. A nagyobbakat már elbontották, eladták, hisz azok elveszítették gazdasági funkciójukat. Én valaha ebben a városrészben laktam, itt jártam iskolába, de akkoriban soha nem figyeltem fel mindarra, amire e közös látogatásunkkor Laci bácsi felhívta a figyelmemet. E közös, igen gyakran más kollégákkal együtt végzett kiszállások mutatták meg igazán, hogy mennyi mindenre figyel: nemcsak az építészeti megoldásokra, de a porta beépítésére, az épületek tájolására stb. is. Vérbeli pedagógusként mindig hangosan összegezte megfigyeléseit, és mindig szem előtt tartotta azokat a körülményeket, amire figyelemmel kellett lenni a múzeumba való áttelepítésnél.