H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)

fel a festő a márvány mintázatát, majd ecsettel vitte fel az erezetét, végül az egész felületet lakkal fényesítette.) Ez az enyves festékkel készült, porló, lepattogzó festésréteg nem képvisel művészi értéket, megtartása nagy költséggel járna. Mind a falu, mind a múzeum számára az optimális megoldás az lenne, ha a legnagyobb művészi értéket képviselő, a templom arányaihoz, szerkezetéhez alkalmazkodó, legkorábbi ornamental is festésréteg kerülne teljes feltárásra, restaurálásra és megőrzésre. Ehhez azonban szükség lenne a templom beállványozására, az oltárfelépítmény eltávolítására, amihez elegendő anyagi fedezet híján nem lehet hozzákezdeni. Az alig 100 lelket számláló falu nem tud hozzájárulni a restaurálás költségeihez, de a múzeum sem képes a milliós nagyságrendű munkálatok finanszírozására. Reméljük, hogy akad olyan,kulturális értékeink feltárását szívén viselő alapítvány, amely támogatja majd a templom falfestményeinek feltárását és helyreállítását. E templom új színnel gazdagíthatná falusi szakrális építészetünket, ami azért is különösen figyelemreméltó, mert tudjuk, hogy a templomot nem kegyúr, hanem az 1836-ban is törpefalunak számító Óbudavár közössége emelte saját erejéből. A további feltárások, kutatások tisztázhatják talán, hogy pontosan mikor és ki készítette a szóbanforgó ornamentális falfestményeket. H. Csukás Györgyi