H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)

Szőlőskert és szőlőhegyi építmények Az őrség és Göcsej dombos területe nem tartozott a minőségi, árubort előállító vidékek közé. Azonban a koraközépkortól fogva az önálló-önellátó parasztgazdaságnak része volt az erdőből irtott kisebb-nagyobb szőlőterület, a "hegy", ahol gazdasági épületet, "hajlék"-ot is készítettek. Ezek a hajlékok vagy a völgyi utak mentén, vagy dombhátakon egymás mellé épültek, s egy-egy épülethez annyi sor szőlő tartozott, amekkora szélességű volt a szőlőhegyi hajlék. A 18-19. századi térképek is bizonyítják, hogy a szőlőhegyi ideiglenes kinntartózkodásra alkalmas építmények tartozéktelepülési egységet alkottak a lakótelki szórt-szeres elhelyezkedésű objektumok mellett. E településszerkezeti megosztottság középkori eredetű, a török előli "hegyremenés", menekülés és biztonságkeresés egyik lehetőségét jelentette. De jelentette a szőlőhegyen olyan tevékenységek terét is, mint a rét- és szénagazdálkodás, gyümölcsfák gondozása és pálinkafőzés, erdei termények gyűjtögetése és méhészkedés. Ugyanis a sűrűn ültetett szőlők közé gyümölcsfákat telepítettek, a terület "lábjában" vagy "fölében" kaszáló és rét volt. A közeli erdő pedig a "hegyi épülés", az épületanyagszükséglet kielégítését biztosította. A vegyes gazdaságú jobbágycsaládok a Dráva és Mura mentén olyan külterületi üzemhelyeket hoztak létre a 19. században, amelyek sokszor meghaladták a beltelki értékeket. A szőlőhegyi életmód többgenerációs hagyományát jól tükrözi Gönczi Ferenc leírása /1914/: A göcseji "osztozkodásoknál a reá eső szőlőrészt el nem adta volna még akkor se, ha más községbe vetődött. Ha faluja határában nincs szőlő, a szomszédos, vagy harmadik, negyedik szomszédbeii hegyen szerez magának. De szőlőjének kell lenni, s van, ha szegény is". Az idézett sorok a külső birtoklás jelentőségén túl a fér-