H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)

ző adottságok voltak, hogy vidékünkön is a múlt század második felében háttérbe szorult már a hagyományos népi építkezés. Jónéhány épület azonban, mint említettük is, a mai napig fennmaradt. Zala és Vas megye nyugati, délnyugati tájain - főként a tájegység sajátos természeti és gazdasági viszonyai révén - megmaradt a dombvidéki faépítkezéses formának az a múlt század második feléig szinte általánosnak mondható típusa, amelyik a kerített ház egyik formaváltozatát képviselte. De sikerült a területen néhány füstösházat is találni, és itt maradt meg legtovább a füstöskonyhás, füsttelenített szobás lakóház számos reprezentánsa. A szénagazdálkodás hozta magával, hogy a boronapajtáknak különféle változatai épültek, s ezeknek legszebb példányai ma is megtalálhatók a vasi és zalai falvakban. A hagyományos építészeti stílusban épült lakóházak, pajták mellett azonban a kisebb portaépítmények és falubeli szakrális épületek közül is igen sok megtartotta eredeti formáját. Mindezt figyelembe véve állt össze a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepítendő épületek együttese. A rédicsi lakóház kemencéjének bontása /1969/