H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)
A Nyugat-Dunántúl tájegység Nyugat-dunántúli épületeink bemutatásával új épületegyüttes nyílik múzeumunkban. A lakó- és gazdasági épületek zöme a Vas megyei őrség, a Zala megyei Hetes és Göcsej tájáról, néhány pedig a két megye távolabbi vidékéről került a múzeumi gyűjteménybe. A táj, ahonnét most megnyílt épületegyüttesünk lakó- és gazdasági épületei származnak, délnyugati határszélünk kiterjedt erdőségekkel borított, mély folyóvölgyekkel szabdalt dombvidéke. Nyugaton az Alpok keleti nyúlványai érintik. Az Alpok közelsége rányomja bélyegét a táj természeti viszonyaira, az egész vidéknek szubalpin jelleget kölcsönöz. Éghajlata csapadékos. Talaja gyengéntermő, agyagos, növénytermesztésre kevésbé alkalmas. Az erdőségek fái zömmel lombhullátók. A dombokat még a 19. század elején is hatalmas tölgyesek és bükkösök borították, noha az őrség és Hetes erdőségeiben az eredeti fenyő is nagy területen megtalálható. A domboldalakat, dombtetőket sárgás, vöröses, agyagos, márgás talaj borítja. A völgyek korábban lápos, ingoványos területek voltak, s azokat hóolvadáskor, nagy esőzések idején teljesen elborította a víz. így megtelepedésre inkább a domboldalak, ritkábban a dombhátak, dombtetők voltak alkal masak. Területünk népének életét - még a 19. század derekán is - az önellátó patriarchális gazdálkodás jellemezte. Az agrártermelésben jelentősebb szerep jutott a legeltetésen és szénagazdálkodáson nyugvó állattartásnak, de fontos funkciója maradt a gyűjtögetésnek is. A szántóföldi növénytermesztés alacsony színvonalú volt. A 19. század első felében a fő termék mindkét megyében a rozs volt. Hozama azonban annyira alacsony volt, hogy a lakosság szükségleteit is